Starity

Érkeznek a The Originals-könyvek

2014. július 13. 15:03   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jövő év elejétől már írott formában is nyomon követhetik a rajongók a Mikaelson család történetét.

hirdetés
Érkeznek a The Originals-könyvek
Fotó: The CW

Nemrégiben jelentette be az Alloy Entertainment és a Harlequin, hogy piacra dobnak egy könyvsorozatot, mely a The CW nagysikerű sorozatának, a Vámpírnaplóknak spinoffján, a The Originalson alapul.

A tervek szerint három könyv készül majd, melyek eddig még sosem hallott és látott, szenvedéllyel, harccal valamint vérrel teli történeteket mesélnek el a Mikaelson család három, még életben levő sarjának, Klausnak, Rebekahnak és Elijahnak főszereplésével – de nagy valószínűséggel a többi kedvenc szereplő is feltűnik majd az oldalakon.

A MediaBistro.com friss bejelentése szerint a könyvek a Harlequin HQN gondozásában kerülnek kiadásra. Az első rész 2015 februárjától lesz megtalálható a könyvesboltok polcain, a második áprilistól, az utolsót pedig júniustól vehetik majd kezükbe a rajongók.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek