13 epizódos lesz a Glee utolsó évada
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Ryan Murphyék lerövidítették a zárószezont mindössze 13 részre, és kiderült, hogy Naya Rivera nem állandó szereplőként fog részt venni a sorozatban.
hirdetés
Az utóbbi időben határozottan nincs szerencséje a Glee stábjának. Kezdve egyik főszereplőjük, Cory Monteith egy évvel ezelőtt történt tragikus halálával, csökkent a nézettség, az ötödik évadot kisebb-nagyobb szünetekkel tűzdelték meg, ráadásul a főbb szereplőkkel kapcsolatban is sok-sok pletyka kelt szárnyra, főként azzal kapcsolatban, hogy ki tér vissza és kitől kell búcsút venniük a rajongóknak, de állítólagos viszályok is keletkeztek.
Ezen okokból kifolyólag is döntöttek úgy a készítők, hogy a soron következő hatodik szezon lesz a legutolsó, amiről pár hónapja kiderült, hogy csak 2015-ben kerül adásba, de pontos premierdátumot még nem osztott meg az anyacsatorna, most pedig egy újabb, a nézők számára ismét szomorú hír látott napvilágot a The Hollywood Reporternek hála.
Történt ugyanis, hogy a befejező évad részeinek számát felére csökkentette közös megegyezés alapján Ryan Murphy és a 20th Century Fox Television fejesei, hiszen eddig az ötödik évadot leszámítva – ami 20 epizódból állt -, minden szezon 22 részt tartalmazott, ám ezúttal csak tizenhármon keresztül követhetik figyelemmel a rajongók kedvenceiket.
Viszont nem az összes kedvenc lesz látható minden egyes epizódban, például Naya Rivera sem, akiről korábban azt pletykálták, hogy egyáltalán nem fog szerepelni az utolsó évadban, a rajongók azonban megkönnyebbülhettek, mivel hamar kiderült, hogy ez a hír nem igaz. Ám örömük eddig tartott, ugyanis kiderült, hogy Santana csak visszatérő karakter lesz, mint például Amber Riley, Harry Shum Jr.
A TVLine értesülései szerint maga Naya kérvényezte eme változást, azonban szóvivőjét nem sikerült utolérni még és a Glee-től sem volt hajlandó senki nyilatkozni ezzel kapcsolatban.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Nem örülnek a rajongók.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











