Starity

David Beckham fiával randizik Chloe Moretz?

2014. augusztus 03. 20:08   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hírek szerint egy párt alkot a fiatal színésznő és Brooklyn Beckham.

hirdetés
David Beckham fiával randizik Chloe Moretz?
Fotó: Kris Connor; David M. Benett/Getty Images

Néhány hónapja találkozott először Chloe Moretz és Brooklyn Beckham, amikor néhány barátjuk bemutatta őket egymásnak a Santa Monicában található SoulCycle-ben. Azóta néhány alkalommal kapták lencsevégre is őket együtt és természetesen a találgatások is elindultak azzal kapcsolatban, hogy több van-e köztük barátságnál. A választ pedig nemrég néhány forrás el is árulta az Us Weeklynek.

„Randiztak már néhányszor és majd kiderül, hogy melyik irányba is tartanak” – osztotta meg a bennfentes, majd egy másik elárulta, hogy első találkozásukat követően gyakran együtt edzettek és szívesen töltötték idejüket a tengerparton vagy gördeszkázással, esetleg filmnézéssel, amikor Victoria és David 15 éves fia Los Angelesben tartózkodott.

„Még nem vezetnek, így folyamatosan kísérni kellett őket. Nagyon aranyosak voltak” – mesélte a forrás, aki azt is hozzátette, hogy a 17 éves színésznő azt tervezi, hogy magával viszi Brooklyn új filmjének, a Ha maradnék premierjére.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek