Klippremier: Sixx: A. M. - Gotta Get It Right
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Mötley Crüe-ből ismert Nikki Sixx zenekara, a Sixx: A. M. tegnap hozta nyilvánosságra legújabb, Gotta Get It Right című szerzeményét, melyhez máris megérkezett a kisfilm.
hirdetés
A hétéves fennállását ünneplő Sixx: A. M. nagy erőkkel dolgozik legújabb, Modern Vintage címre keresztelt harmadik stúdiólemezén, mely előreláthatóan október 7-én kerül majd az üzletek polcaira az Eleven Seven Music gondozásában. Az albumról elsőként a Gotta Get It Right című szerzemény debütált, melyhez néhány órával ezelőtt meg is érkezett a Paul Brown által rendezett kisfilm.
Nikki Sixx azt is elárulta, miszerint az új album elsősorban a 70-es évek zenei éráját követi majd és sokat merítettek kedvenc előadóik szerzeményeiből is a dalszerzés folyamán.
„Emlékszem, csak ültem a zongoránál és játszottam, azt hiszem, még énekelni is elkedtem e melódiát, amikor tudatosult bennem, hogy ez nem más, mint amit a lemezen szeretnék tudni. Nikki és Dj Ashba is így gondolta” – elevenítette fel a dallal kapcsolatos emlékeit James Michael frontember.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Tényleg ennyire összeugrottak?
Kipróbált egy új hajszínt.
A híresség mesélt az exéről.
Brutális gyilkosság történt.
Felpörgött a rajongótábor egy podcast részlet miatt.
Tokióban jártak együtt.
Nem sokkal a sorozat premierje előtt mentek szét.
Nagyon sokat edzett a filmre.
Nem teljesen erre számítottunk.
Együtt dolgozhatott a szerelmével.











