Starity

Ruhamustra: Teen Choice Awards 2014

2014. augusztus 12. 19:07   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lássuk, hogyan festettek a hírességek az idei TCA-n, mely immár tizenötödik alkalommal került megrendezésre Los Angelesben!

hirdetés
Ruhamustra: Teen Choice Awards 2014

Sarah Hyland

Tyler Posey mellett a fiatal színésznő volt az est házigazdája, így természetesen többször is átöltözött. egészen pontosan négy darab összeállításban volt látható.

A vörös szőnyegen egy 2015-ös csillogó, fekete Marc Jacobs-kreációban lejtett végig, melyhez Lorraine Schwartz-ékszereket párosított, haját pedig egyszerű lófarokba fogták. A színpadra már egy halványkék, pántnélküli Emilio Pucci-miniben és Bionda Castana-magassarkúban, valamint Lorraine Schwartz-ékszerekben lépett. Ezt követően egy halványrózsaszín rövidnadrág-top kombóba vedlett át, végül pedig egy virágmintás Tanya Taylor-felsőben, fehér Bec & Bridge-szoknyában és Lorraine Schwartz-ékszerekben tündökölt.

Jordin Sparks

Az énekesnő bevállalósabbra vette a figurát a tőle megszokottnál ezzel a virágmintás Simply Intricate-összeállítással, mely mindössze egy melltartószerű felsőből és magas derekú nadrágból állt és a 2015-ös kollekcióból származik. Lábára egyszerű fekete szandált húzott.

hirdetés

Victoria Justice és Ariana Grande

A V, mint Viktória két sztárja is tiszteletét tette a díjátadón és mindketten a letisztult és egyszerű outfitek mellett döntöttek. Victoria egy fehér, csipkés Rebecca Minkoff-kreációt viselt, melyhez aranyszínű

Olcay Gulsen-magassarkút párosított.
Ariana szintén fehérbe öltözött, ám ő egy 2013-as Georges Chakra-minire voksolt, melynek nyak- és szegélyrésze kristályokkal díszített.

Chloe Moretz

Az ifjú színésznő David és Victoria Beckham fiával, Brooklynnal érkezett a TCA-re, így még több okot adtak arra, hogy kapcsolatukról pletykáljon a nagyvilág. Azonban Chloénak mással is sikerült felhívnia magára a figyelmet, méghozzá piros, fekete és fehér színekben pompázó, hímzéssel díszített Valentino-szettjével, melyhez piros Stuart Weitzman-szandált húzott.

Hailee Steinfeld

A 18 éves színésznő egy fekete-rózsaszín, csipkés Elie Saab-ruhába bújt, mely a 2014-es kollekcióból származik. Bár egész megjelenésében tökéletes a színharmónia, nem éppen egy ilyen szerelésben képzeltük volna el Hailee-t, ugyanis jó pár évvel öregíti. Magassarkúja a Casadeitől származik, ékszereit pedig a Vita Fede, a Graziela Gems és az EFFY biztosította.

Taylor Swift

Az énekesnő igazi vidám, nyári hangulatot varázsolt a kék szőnyegre ebben a kétrészes, zöld és fekete színű Novis-szettben, mely a 2014-es tavaszi kollekcióban kapott helyet. Kiegészítők terén nem vitte túlzásba, mindössze arany EFFY-fülbevalót, IVY-gyűrűt és sárga Charlotte Olympia-magassarkút párosított öltözékéhez.

Nina Dobrev

A Vámpírnaplók főhősnője is a feltűnő színek és a két részből álló ruha mellett tette le a voksát, ám ő a Vionnet kreációi közül választott egy short és haspóló-párosítást. Élénk rózsaszín cipője Kurt Geigertől való, aranyszínű retikülje pedig Michael Kors munkáját dicséri.

Shailene Woodley

A 22 éves színésznő két szörfdeszkával is gazdagodott az est folyamán, melyeket egy 2014-es, hosszú ujjú Peter Pilotto-ruhában vett át, amit különböző minták sokasága borít, így szerencsésen ékszerek terén a minimumra törekedett gyűrűjével, piros Kurt Geiger-lépője pedig tökéletesen passzol összeállításához.

Lea Michele

A Glee sztárja sem az egyszerűségre törekedett, amit ez a 2014-es őszi Fausto Puglisi-mini is bizonyít, melyen négy szín oszlik el aszimetrikusan. Ezüstszínben pompázó cipőjét Christian Louboutin tervezte és ezúttal mellőzte az ékszereket, hogy a hangsúly egyértelműen a ruhán legyen.

Debby Ryan

A tömérdeknyi miniszoknya és short között egyértelműen kitűnt a tömegből a Disney-üdvöske ezzel a fekete-fehér, Max Azria által tervezett kezeslábassal, mely a 2014-es tavaszi kollekcióban kapott helyet. Arany ékszerei szintén Azriától származnak, zöld-fekete retikülje pedig egy Edie Parker-darab.

Selena Gomez

Debbyhez hasonlóan Selena is inkább egy kezeslábasra voksolt, ami azonban feketében tündökölt és a Saint Laurent 2014-es tavaszi kollekciójából származik, valamint egy szintén fekete színű blézert is magára kapott a színésznő. Összeállításához Jennifer Meyer-fülbevalót, Miu Miu-magassarkút és Dior-retikült választott.

Kim Kardashian, Kendall és Kylie Jenner

A Kardashian-Jenner klán is nyert egy szörfdeszkát a Keeping up with the Kardashians kapcsán, így a családot Kim, Kendall és Kylie képviselte.

Kendall is követte Debby és Selena példáját, hiszen egy kezeslábasban tette tiszteletét a díjátadón, ami azonban fehérben pompázott és az Oriett Domenech 2014-es tavaszi kollekciójának egyik darabja. Kim tetőtől talpig Balmainbe öltözött: a 2014-es elő-őszi kollekcióból származó fekete, bőr hosszúujjúhoz egy zebracsíkos ceruzaszoknyát választott, de biztos nem fázott ebben a szerelésben. Végül Kylie is beállt azon hírességek sorába, akik haspólót viseltek. Egyszerű fekete felsőjéhez egy mintás fekete-arany szoknyát húzott.

Cat Deeley

A brit műsorvezetőnő egy a vidám személyiségéhez tökéletesen passzoló Alberta Ferretti-miniben lejtett végig a kék szőnyegen, mely narancssárga színben pompázik és virágos hímzés tarkítja a derék-, valamint a dekoltázsrésznél, bőrszínű magassarkúja pedig Stuart Weitzman munkájának gyümölcse.

Shay Mitchell, Lucy Hale és Sasha Pieterse

A Pretty Little Liars is begyűjtött néhány díjat az este folyamán, a népszerű drámasorozat képviseletében pedig három csinos kis hazudozó is megjelent.

Shay a Misha 2014-es őszi kollekciójából szemelt ki magának egy kétrészes, fehér, csipkés darabot, melyhez fémes kiegészítőket párosított: cipője Jimmy Choo munkáját dicséri, retikülje pedig a Swarovskitól való.

Lucy egy piros színben pompázó, szatén Dior-miniruhát viselt, melynek dekoltázsa igen merészre sikeredett, azonban a hercegnős szoknyarész kompenzálja ezt. Magassarkúja Brian Atwoodtól származik, retikülje Michael Korstól, ékszerei pedig az EF Collectiontől, a Dana Rebecca Designstól, a Graziela Gemstől és Melinda Mariától.

Sasha egy 2015-ös Vera Wang-ruhában tett jelenést, melyet fehér és szürke kockás minta borított és egy szimpla fekete övvel dobott fel. Lábára fehér Oscar Tiye-cipőt húzott, kezében egy Emm Kuo-retikül kapott helyet, ékszerei pedig a Graziela Gemstől és az EF Collectiontől valók.

Cher Lloyd és Demi Lovato

A két énekesnő együtt lépett színpadra, hogy előadják nagysikerű slágerüket, a Really Don't Care-t, de előtte mindketten végigvonultak a kék szőnyegen.

Cher tetőtől talpig feketébe öltözött bevonulása alkalmával. Shortja a Theorytől származik, dögös bodyja pedig az Amen 2014-es őszi kollekciójában található meg, ezekhez pedig Jimmy Choo-cipőt, valamint XIV Karats-gyűrűket választott.

A brit énekesnővel ellentétben Demi viszont angyali oldalát mutatta meg a kék szőnyegen, ugyanis egy nőies és elegáns, elefántcsontszínű Elisabetta Franchi-ruhát viselt, mely a 2014-es őszi kollekcióból származik.

Bella Thorne és Zendaya

Az Indul a risza! két egykori főszereplője ölelkezve pózolt a kék szőnyegen a fotósok hadának. Bella egy fehér, hatalmas kék virágokkal díszített Candie's-ruhát viselt, melyet Johnny Wujek álmodott meg. Cipője a Christian Diortól való, ékszerei pedig Suzanne Kalantól.

Zendaya azonban két szerelésben is látható volt az este folyamán. Először egy pink Material Girl-darabban mutatkozott, ami nem túl meglepő, hiszen Madonnáék őt választották legújabb kampányuk arcának. A ruhához egy ugyanilyen színben pompázó Louboutin-magassarkút húzott, ezüst ékszereit pedig a Swarovskitól, a Marina B-től, a Jacobs & Co.-tól és az Open Heartstól származnak.

Az énekes-színésznő második összeálítása egy fekete-fehér zebracsíkos Emanuel Ungaro-ruhából, combig érő, hímzéssel díszített Nicholas Kirkwood-csizmából és a korábban viselt ékszerekből állt.

Hilary Duff

A színész-énekesnő egy fekete, piros virágokkal díszített 2014-es Sachin & Babi Noir-haspólót viselt, melyhez egyszerű fekete, bőrszoknyát és ugyanilyen színű Stuart Weitzman-magassarkút párosított.

Laura és Vanessa Marano

A testvérpár együtt vonult végig a kék szőnyegen és mindketten csajos, vidám és nyárias hangulatú outfitben jelentek meg. Laura egy citromsárga LUBLU Kira Plastinina-haspólót, zöld Paper London-szoknyát és metálos Via Spiga-magassarkút húzott fel, melyekhez Kotur-retikült párosított.

Vanessa szintén a haspóló-miniszoknya kombinációt választotta, ám ő a sötétebb irányba ment, azonban virágmintás Cynthia Rowley-szoknyája sokat dob összeállításán. Felsője a Paper Londontól való, magassarkúját Jimmy Choo tervezte, retikülje pedig egy Kotur-darab, akárcsak húgáé.

Willow Shields

Az éhezők viadala sztárja is a nadrág mellett döntött, ami kék színben pompázott és fehér tulipánok díszítették. Felsője szintén kék színű volt és hatalmas kövek kaptak rajta helyet. Összeállítása a 2015-ös Emanuel Ungaro-kollekcióból származik, ám véleményünk szerint egy kicsit túl sok.

Jennifer Lopez

A nemrég 45. születésnapját ünnepelt énekes-színésznő tetőtől talpig zöldbe bújt. Csipkével borított hosszú ujjú ruhája Elie Saab 2014-es tavaszi kollekciójából származik, cipője pedig Ermanno Scervinótól.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek