David Zepeda még nem akar házasodni
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A számos sorozatból ismert David Zepeda még nem tervezi az esküvőt kedvesével.


A sármos mexikói színész, David Zepeda és barátnője, Lina Radwan nemrég vásárolta meg első közös házát Mexikóvárosban, melynek hála a helyi sajtó máris a közelgő esküvőjükről kezdett pletykálni.
A híresztelésekkel ellentétben viszont David még nem szeretné elkötelezni magát: „Ezek mind hamis dolgok, semmi köze nincs az egésznek az igazsághoz. Nagyon jól megvagyunk, de nem tervezzük az esküvőt” – mondta a mexikói sajtónak.
Az idén 40. életévét betöltő színész-énekes több mint három éve él szerelmi kapcsolatban Lina Radwannal, de úgy érzi, még nincs itt az ideje az esküvőnek.
„Lina és én is jelenleg életünk annak a szakaszában vagyunk, amikor mind a ketten élvezzük a karrierünk által adott lehetőségeket. Én személy szerint sokat küzdöttem azért, hogy elérjem azt, ahol most tartok. Lina pedig a színészi karrierjének elején tart még. Sose hanyagoljuk el a másikat, minden szabad percet együtt töltünk” – fejezte be mondanivalóját David.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Ha lehetne, kimaradna a botrányából.
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Egy időre jegeli a barátságot.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Még mindig alig hiszi el, hogy elment az énekes.
Még több kínos dolog derült ki.