Új klippel jelentkezett Marie Digby
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az énekesnő ismét új videoklipet jelentetett meg, méghozzá a Vanish című dalához.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
![Új klippel jelentkezett Marie Digby Új klippel jelentkezett Marie Digby](/images/articles/800x600/uj-klippel-es-ep-vel-jelentkezett-marie-digby-08150748.jpg)
Marie Digby sorra jelenteti meg a klipjeit, hiszen a napokban látott napvilágot a legújabb, Vanish című szerzeményéhez készült kisfilm. Az új dal a hamarosan megjelenő Chimera című EP-jén lesz hallható, aminek pontos megjelenési időpontjáról egyelőre még semmit nem lehet tudni, mindössze annyit, hogy még idén kiadják.
E kislemezes dal producere Brian West volt, a videót pedig Kii Arens rendezte. A kisfilmben alapvetően nem történik semmi, de mégis sokkal mozgalmasabb, mint az eddigiek, amiket idén jelentetett meg. Tipikus keleti táncmozdulatokkal kápráztatja el a nézőket az énekesnő, valamint az is különlegessé teszi, hogy többféle színben is pompázik a videó.
Marie nemrégiben Ázsiában járt, és annyira megtetszett neki a tradicionális thai és kambodzsai tánc valamint ruha, hogy ez ihlette meg a Vanish-t, illetve az EP-ét is.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Megváltozhat az életük.
De nem valószínű, hogy összejönnek.
Nagyon boldog a híresség.
Hat hónapig nem szólt róla.
Újabb infó a két híresség házasságáról.
Öntelt hólyagként viselkedik a forgatáson?
Kiderült a pici keresztneve.
Nem áll közel hozzájuk.
Nem tetszett neki, amit Suki Waterhouse nyilatkozott.
Anya Taylor-Joy lett a legszebb.