Starity

Klippremier: Taylor Swift - Shake It Off

2014. augusztus 19. 08:08   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Megjelent az énekesnő vadonatúj dala, amivel már ténylegesen lerázta magáról a country-csillag jelzőt, valamint a hozzá készült videó is debütált.

hirdetés
Klippremier: Taylor Swift - Shake It Off

Taylor Swift az idő múlásával egyre inkább kezdett megválni gyökereitől és kilépni a country világából, amit most végleg meg is tett, ugyanis hamarosan piarca dobja legelső albumát, amire teljességgel a pop hangzásvilág jellemző.

A 24 éves énekesnő a tegnapi napon tartott elő közvetítést a Yahoo! jóvoltából, mely során elárasztotta rajongóit jobbnál jobb hírekkel, ugyanis kiderült, hogy október 27-én jelenik meg vadonatúj lemeze 1989 címmel és a hivatalos borítóról is lehullott a lepel, valamint első alkalommal játszották le vadonatúj kislemezes dalát, ami a Shake It Off címet kapta.

Az album címválasztást azzal indokolta, hogy az utóbbi időben rengeteg 80-as évekbeli zenét hallgatott és mivel 1989-ben született, magától értetődő volt a választás. Elárulta továbbá azt is, hogy egy deluxváltozat is készülni fog, amin három bónuszdal kap majd helyet, ám nem stúdióverzióban, hanem olyan felvételtöredékekként, amiket Taylor a telefonjára vett fel, majd végül igazi dalokká tevődtek össze.

„Alapjában véve, ezt a dalt Max Martinnal és Shellbackkel írtuk [akikkel az I Knew You Were Trouble című slágert is megalkották – a szerk.]. Az emberek azt mondhatnak rólunk, amit csak akarnak, akkor, amikor akarnak. Az egyetlen dolog, amit tudunk kontrolálni, az a reakciónk” – árulta el Taylor a dalról, ami válasz a hamis hírekre, pletykákra és az őt ért támadásokra.

Ha pedig ezen meglepetések nem tettek volna eleget a fanok várakozásainak, élőben bemutatták a Shake It Offhoz forgatott vidám hangulatú videoklipet is, aminek nincs különösebb, mély mondanivalót magában hordozó története, mindössze Taylor bolondozik egy stúdióban különböző stílusú jelmezekbe és szerepekbe bújva, táncosokkal és még egy zenekarral is az oldalán.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek