Starity

Sebastian Stan kiparodizálta Chris Evanst

2014. augusztus 28. 18:06   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lezajlott az idei Chicago Comic-Con, ahol Anthony Mackie és Sebastian Stan is megjelentek.

hirdetés
Sebastian Stan kiparodizálta Chris Evanst

Hétvégén került megrendezésre az idei Chicago Wizard Comic-Con, ahol részt vettek az Amerika kapitány: A tél katonája sztárjai, Sebastian Stan és Anthony Mackie. Noha a páros nem találkozott a forgatás során, mint azt júniusban megtudtuk, olyan jól kijöttek a népszerűsítő körút alatt, hogy eldöntötték, együtt készítik az interjúkat, s azóta is ketten jelennek meg a találkozókon.

Szombaton a Buckyt alakító színész New Yorkból Chicagóba utazott, ahol helyi idő szerint délben megkezdődött a szokásos háromórás autogramosztás – a személyzet továbbra is ötpercenként rászólt (olykor üvöltött) a rajongókra és Sebastianra, hogy az ölelés tilos, de persze színészünk magasról tett a szabályokra. „Még szép, hogy megölelhettek!” – buzdította a fiatalokat, akiket végigölelgetett, sőt, hogy elérje az egyik ötéves kissrácot, kis híján átmászott az asztalon.

Augusztus 13-án ünnepelte a 32. születésnapját, a rajongók pedig számos ajándékkal érkeztek az asztalokhoz. „Ugyan már, múlt héten volt...” – felelte a születésnapi köszöntésekre. Az egyik rajongója készített magának egy Winter Soldier-es pulcsit fémkar-hatással, amit Sebastian felpróbált, és mivel pont a mérete volt, a lány végül nekiajándékozta.

Kézhez kapta azt a könyvet is, melyet a rajongói alkottak számára a világ minden részéről – több mint százan írtak bele kedves szavakat, készítettek rajzokat és montázsokat, ezt követően pedig az ötlet elindítói profik segítségével összehozták a teljes könyvet, melyet meghatódva vett át az asztalnál. „Uramisten, hihetetlen, nagyon szépen köszönöm! [belelapoz] ILYEN NINCS! Elképesztő! Köszönöm, köszönöm szépen! Annyira szeretlek titeket. Elolvasom a repülőn a visszaúton. Mindig nagyra értékelem, mikor veszitek a fáradtságot és készítetek valamit, a világot jelenti számomra, komolyan.”

Aki csak tehette, jelmezben érkezett a találkozóra, többen felöltötték Black Widow, a Winter Soldier vagy épp Amerika kapitány jelmezét, de Seb alaposan meglepődött, amikor egy lány Buckyként sétált oda hozzá. „Egek, Bucky képregénybeli kosztümét viseled! Annyira klassz! Sosem láttam még senkit ilyen jelmezben, ez most nagyon megérintett.”

A fotózás során, noha a személyzet ekkor már visítozott, hogy tilos az ölelgetés, mindenki kihasználta a színész kedvességét – többeket az ölébe kapott, szexi vámpírokként álltak modellt, játékfegyverekkel „fenyegették” őt, és úgy pózoltak, mintha egy Nicholas Sparks-regény borítóján szerepelnének.

A jeggyel rendelkezők körülbelül egy percet tölthettek Sebastiannel az asztalnál, ám ha eloszlott a sor, akár egy ötperces csevejre is sor kerülhetett. A színész ellátogatott az egyik legjobb chicagói pizzériába egy lány javaslatára (melyről képet is posztolt az Instagramon, s jó barátja, Cho is elkísérte), arról firtatta rajongóit, milyen számukra az iskola, vannak-e terveik, de ő is szívesen árult el részleteket közelgő projektjeiről.

Kis idő elteltével Anthony Mackie is csatlakozott az asztalhoz, s amikor meghallották, hogy egy lány a hideg miatt panaszkodik, Sebastian megkérdezte, jól van-e, és elkezdte dörzsölni a kezeit és a karjait, hogy felmelegítse, mire Mackie ráparancsolt: „Add neki a pulóvered!” Igen, nekiadta.

Akárcsak Phillyben, itt is tízévesekként viselkedtek – lezajlott a Nagy Papírgalacsin-küzdelem második felvonása, Anthony ismét összegyűrt papírgolyszikkal támadta kollégáját, de később, miután a muníció is elfogyott, popcornnal folytatta.

A páros találkozott Stan Lee-vel, aki örömmel pózolt néhány szelfi erejéig, s bármily hihetetlen, Anthony elkérte egy rajongója telefonszámát! Rámenős leányzónk arra próbálta rávenni a színészt (több mint ezer tumblr-felhasználó buzdítására), hogy együtt csinálják meg az „Ice Bucky Challenge”-et, és hadd vegyen részt a nagy eseményen. Anthony ekkor megkérte, írja le a telefonszámát.

A jegesvödrözést végül mindketten megúszták, úgy döntöttek, nem állnak be a sorba, és mivel a Marvel egyébként sem adta kölcsön karaktereik jelmezeit, mini plüss akciófiguráikat öntötték nyakon jéggel, és kommentálták az eseményeket.

Másnap sor került az egyórás panelre is, ahol kérdésekkel bombázták őket. Mivel a képregényekben mindketten felvették a pajzsot Steve után, arra voltak kíváncsiak a riporterek, szerintük ki lenne jobb Amerika kapitány, Bucky vagy Sam? „Azt mondanám, Sebastian. A haja miatt. Olyan James Dean-beütésű, nem?” – felelte Mackie, amire Seb ekképp válaszolt: „De nem látszódna a sisaktól, így ez nem is számítana.” „Nem tudom, ha én lennék Amerika kapitány – folytatta Anthony –, olyan lennék, mint Batman.”

És mi a bónusz? Amikor megkérdezték Sebastiant, milyen gonoszt alakítana szívesen, a moderátor közbevágott, mondva, ezen már túl vannak, hiszen Bucky gonosz. Sebastian ítélkező pillantása mellett az összes teremben lévő felhördült és hosszú perceken keresztül pfujolta a férfit, aki ezt követően meg sem mert szólalni.

A panel fénypontja mégis az volt, amikor Sebastian imitálni kezdte Chris Evanst és a híres „balcicitapiját”, ti. a színész, amikor valami szupervicces dolgot hall, vagy izgatottá válik, hátradönti a fejét és hahotázni kezd, miközben letaperolja a maga mellett álló embereket.



Anthonynak fogalma sem volt, miről van szó, így Sebastian, aki épp elegendő időt töltött Chrisszel és a közelében, százszázalékos precizitással utánozta kollégája mozdulatait.

A srácok legközelebb a clevelandi közönségtalálkozón vesznek részt!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek