Starity

Megjelent Carp-E önálló dala

2014. augusztus 29. 19:07   |   Szerző: Brittany

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A többszörös Viva Comet-díjas csapat tagjai az utóbbi időben önálló dalokkal jelentkeznek, és így is imádják őket a rajongók.

hirdetés
Megjelent Carp-E önálló dala

Nyár elején a COD fiúk meglepő dologgal álltak elő: azt ígérték, önálló dalokkal is jelentkeznek hamarosan. A sort Horus nyitotta, akinek Nem Tudtam című dala júniusban jelent meg BéeS közreműködésével. A dal nem hozta a Children Of Distance-től megszokott romantikus vonalat, inkább egy életkritikát hallhatunk a dalban.

A tegnapi napon pedig megjelent Carp-E önálló videoklipje is. Az Elmúlt Már című dal a COD jól megszokott hangszerelését követi és a női betét igazán dallamossá varázsolja. A Panka közreműködésével készült szám már most sikeresebbnek tűnik, mint a korábban megjelent Nem Tudtam.

A COD egyébként folyamatosan fellépésekre jár és sikerük töretlen. Rajongók százai várják újabbnál újabb dalaikat és a híresztelések szerint hamarosan Shady önálló videoklipje is megjelenik majd. Bízzunk abban, hogy a fiúkat nem vakítja el a szóló siker és a jövőben újabb közös dallal is megörvendeztetik a nagyközönséget!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek