Bunyóztak az angol X Factorban
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az angliai X Factorban egy páros csúnya botrányt rendezett a műsorban, keményen kiosztotta a mentorokat és a fújjoló közönséget, amire ők eléggé begerjedtek.


Lisa Parker (17) és a legjobb barátnője, Abbey Johnston (18) egy kis botrányt rendezett le pár perc erejéig a színpadon. A lányok már akkor, amikor a színpadra, elnyerték a közönség és a mentorok ellenszenvét. Egyszerűenazt kiabálták, hogy „Pofa be!”, amire mindenki megdöbbent, és a közönség erősen lefújjolta őket. Szégyenében elfutott a színpadról Lisa, majd később visszatértek, hogy kezdjék az éneklést.
Úgy, mint a bemutatkozásuk, az éneklés is pocsékra sikerült. Amikor elénekelték a választott dalt, a zsűri rögtön kritikázni kezdte őket, amit elég dühösen és idegesen fogadtak. Amikor Natalia Imbruglia, az egyik zsűritag elmondta, hogy nincs hangjuk, visszaszóltak neki, hogy „Te meg ki vagy?”. Aztán rögtön jött a másik dolog: Louis Walsh híres zenei producert „lenagypapizták”, amit ő meglepetéssel fogadott.
Amikor már Lisa nem bírta idegekkel, behúzott egyet Abbey-nek, és sietősen távozott; utána Abbey; s elmenetelük közben még az X Factor alapítójának, Simon Cowellnek be is mutattak; majd a színfalak mögött kifakadtak.
Azt nem tudni, hogy ezután is barátnők lesznek-e, de ez a húzásuk elég merész és szégyenletes volt.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Emily Baldoni megtörte a csendet.
Így reagált a híresség.
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
Nagy a dráma most körülöttük.
Kiderült, hogy mi történt.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
Most hangfelvétel szivárgott ki.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Szerinte ez történhetett a forgatáson.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.