Starity

Guinness-rekordot döntött a One Direction

2014. szeptember 04. 16:04   |   Szerző: Troublemakeroff

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A banda az első három albumukkal került be a könyvbe, ami jövőre jelenik meg.

hirdetés
Guinness-rekordot döntött a One Direction

2011-ben még azt hihettük, a srácok hamar eltűnnek a süllyesztőben, hiszen hiába a sok díj és a telt házas koncertek, egyszer nekik is lejár az idejük. A fiúk azonban sikeresebbek, mint valaha, ezúttal pedig örökre beírták magukat a világtörténelembe – legalábbis a Guinness World Records könyvébe biztosan.

A One Direction az első olyan banda, melynek az első három albuma is a Billboard 200-as listáján az első helyre került – ezt még Elvis, a Beatles és Michael Jackson sem mondhatta el magáról.

A Midnight Memories tavaly debütált a slágerlisták élén, ezt megelőzően a Take Me Home jelent meg, 2011-ben pedig az Up All Nightra keresztelt korong került a boltokba.

A fiúk a rekordról szóló tanúsítványt New Jersey-ben vehették át, a hírt pedig Niall Horan közölte a rajongókkal. „Ez valóban az egyik legbüszkébb pillanat, nekünk és a hihetetlen rajongóinknak egyaránt. Amikor erről beszélünk, mindig azt mondjuk, hogy milyen menő, hogy elsőre megcsináltuk. Mekkora őrület már!?”

A fiúknak nem ez az első Guinness-rekordjuk, ugyanis 2012-ben már átvehették az első angol zenekarnak járó elismerést, akik első helyen landoltak a debütáló albumukkal. A One Direction tagjai jelenleg a Where We Are világ körüli turnéjukon vannak, de már elkezdtek dolgozni negyedik stúdióalbumukon, emellett pedig esténként egy óriási műsorral lepik meg rajongóikat.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek