Bukás lenne a Lie a Little Better?
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Lucy rajongói a napokban aggódni kezdtek kedvencükért, hiszen a legújabb hírek szerint az énekesnő is csalódott, amiért második kislemeze nem a várt sikert hozta.
hirdetés
A Pretty Little Liars sztárjának, Lucy Hale-nek már több mint egy hónapja debütált a YouTube-n a Lie a Little Better című dalához készült videoklipje, ennek ellenére mégis igen alacsony a nézettsége: mindössze 1,1 millióan voltak kíváncsiak rá eddig, ami elkeseríti a rajongókat a sok-sok rekorddöntő sláger mellett.
De valójában tényleg rossz arány lenne? Ugyanis Lucy előző klipje, a You Sound Good To Me már 8 hónapja debütált, és ez idő alatt 8,2 millióan nézték meg, ami, ha úgy vesszük havi 1 millió, így talán ugyanazt a szintet hozza a második kislemez is.
Azonban a Road Between albumnak sem egetrengető az eladási száma. Nem értik a rajongók, hogy ez miért lehet, hiszen remek dalok szerepelnek a lemezen, sőt, Lucy nem is névtelenül jelent meg a palettán, hiszen több millióan rajonganak a Pretty Little Liarsben való feltűnése óta Miss Hale-ért.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Nem örülnek a rajongók.
Új életet kezdett, és azóta jól van.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Itt a hivatalos előzetes!











