Starity

Klippemier: Slipknot - The Devil In I

2014. szeptember 12. 17:05   |   Szerző: Darkness

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nem rég megjelent a hat éves csendet megtörő dal, a The Negative One, melyhez később klip is társult, nem sokkal rá a második dalt is hallhattuk, amihez ma megjelent a klip is.

hirdetés
Klippemier: Slipknot - The Devil In I

Mint korábban már kiderült, a Slipknot rajongókat keresett, hogy szerepeljenek az új klipben, így sokan úgy gondolták, hogy az kisfilm a Duality című dal klipjéhez lesz hasonló, mindenesetre az már biztosan várható volt, hogy a tagok – köztük az újak is – láthatóak lesznek.

Később az is kiderült, hogy az új tagok Clown által tervezett egyenmaszkokat kapnak: „Olyasmit akartunk létrehozni, ami egységes, de még megőrzi a zenekar szellemiségét. Ahelyett, hogy megpróbáltunk volna valami egyénit alkotni, terveztünk – Clown tervezett egy maszkot, amit a basszista és a dobos is tud viselni. Egyrészt kapnak egy maszkot, másrészt ez nem olyan egyedi, mint, amit mi viselünk. Tudtuk, hogy bármiféle ilyen kísérlet tiszteletlen lett volna, de ezzel együtt ez is a továbblépés része, a legnehezebb lépések megtétele. Ezért úgy döntöttünk, hogy kijövünk egy ilyen maszkkal a basszista és a dobos számára, és ez az, amit a színpadon viselni fognak” – nyilatkozta Corey Taylor frontember.

Alig néhány nappal a bejelentést követően megjelent a trailer a videóhoz, amiben két vörös köpennyel letakart alak látható – az új dobos és basszista. Tegnap az énekes a Twitteren keresztül adta hírül, hogy másnapra várható a megjelenés.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek