Kassza mögé áll Lakatos Márk
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Boltot nyit, csak nőknek, nekik viszont shopping-őrangyalként fogja majd a kezét.


Alma, körte, oszlop és homokóra. Mi a közös ebben a négy fogalomban? A nő. A női alkat típusok ugyanis ebbe a négy alapkategóriába csoportosíthatóak a Lakatos Márk által jegyzett és nemzetközileg is elfogadott stílusmátrix szerint. Ha tudod milyen alkat vagy, azt is meg tudják mondani, milyen fazonú ruhák állnak neked jól – ilyen egyszerű lenne?
Lakatos Márk hölgyek ezreit varázsolta már át televíziós műsorai, könyvei, szalonja, divatshow-k és átalakító megmozdulások révén. A divatszakmai beidegződésekkel ellentétben ő a saját egyéniség hangsúlyozására tette fel karrierjét, és szentül vallja, ez nem pénz kérdése. Hazánk legnépszerűbb stylistja a hölgyek leggyakrabban felmerülő problémájára egy teljesen új megoldást hoz el hazánkba. Boltot nyit, csak nőknek, nekik viszont shopping-őrangyalként fogja majd a kezét.
„Már évek óta nem hagy nyugodni egy álom: sokszor elképzeltem egy olyan ruhaüzletet, aminek az atmoszférája egyfelől barátságos, másfelől játékos, szexi és nőies, és ahol nem drágán, akár 2-3 ezer forintért a legmenőbb cuccok is beszerezhetők. Ahová, ha belépünk, automatikusan rezonál vele a lelkünk. Ahol keresgetni és próbálgatni lehet, és hasonló kalandot átélni, mint kiskorunkban, amikor anyukánk holmijai között kutattunk. Így sokkal inkább kincsvadászatnak élhetjük meg a vásárlást, nem pedig frusztráló szituációnak. Amikor pedig távozunk, jól érezzük magunkat a saját koordináta-rendszerünkben. Bármerre is jártam a világban, sehol sem találkoztam ilyennel. Egy idő után eltökéltem, magam valósítom meg a fejemben kialakult idilli helyet, így született meg a Style Republic by Lakatos Márk” – árulta el a divatguru, hogyan is lett ő boltos az Aréna Plázában.
Márk vintage üzletében kortárs, klasszikus, bohém, elegáns, hétköznapi, üzleti, vagy akár party szettekre is lehet kincsvadászni. „Nyugat-Európa legvagányabb helyeiről válogattam össze prémium second hand női ruhákat, sok olyat, amivel Magyarországon még nem találkozhattunk. A tudásomat pedig konkrétan a ruhacímkéken is átadom a hölgyeknek” – célzott arra az egyedi megoldásra, hogy az árcédula mellett extra címkéken tünteti fel, adott ruhadarab éppen az alma, körte, oszlop vagy homokóra formájúaknak kedvez-e. És hogy a vevő honnan tudhatja majd, hogy milyen is az ő alkata? Ebben segít a stylist eladócsapat, akik Lakatos Márk stílusiskolájában szereztek képesítést.
Fotó: Győrfi Viktória
„Nem gondoltam volna, hogy egy bolt nyitása ekkora őrülettel jár, de mivel stílusköztársaságot alapítok, a tiniknek éppúgy alternatívát kell mutatnom, mint üzletasszonyoknak, édesanyáknak, kicsiknek és teltebbeknek, elegánsaknak és divatőrülteknek. Csupa izgalmas női lélek bon-bont is elhoztunk, a legcukibb noteszektől, a különleges tárgyakon és lakberendezési kiegészítőkön át, a szépségápolási termékekig. Az üzlettel párhuzamosan éppen új otthonomat is most rendezem be – úgy tűnik, most már az enteriőr stlylingra is rákattantam” – ironizált saját magán, majd pörgött tovább Lakatos Márk.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Elárulta, mi ennek az oka.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Interjút adott a színész.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Fura dolgot vettek észre.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.