Starity

Novemberben érkezik a mozikba a Serena!

2014. szeptember 13. 10:10   |   Szerző: kat97

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jennifer Lawrence és Bradley Cooper újra együtt - a filmvásznon legalábbis biztosan. A páros immár harmadik közös filmjét fogja bemutatni.

hirdetés
Novemberben érkezik a mozikba a Serena!

Jennifer Lawrence és Bradley Cooper 2012 tavaszán Prágában forgatta le a Serena című drámát Susanne Bier rendezővel, mely Ron Rash azonos című novellája alapján készült. Az elhalasztott bemutatók után most már biztos, hogy idén október 24-én a londoni filmfesztiválon debütál majd a várva várt alkotás, a mozikba pedig november 27-én érkezik.

A stáb a filmet még a Napos oldal előtt forgatta le, így már jó ideje húzódott a bemutatás. Mivel Jennifer Az éhezők viadalában, Bradley pedig a Másnaposok utolsó részében volt érintett akkoriban, a stúdió megpróbálta elhúzni a premiert, mely a vártnál jóval többet csúszott a rajongók legnagyobb bánatára.

A történet az 1930-as évek Észak-Karolinájába kalauzolja a nézőket, ahol George Pemberton (Bradley Cooper) azért harcol, hogy faüzemének jövőjét biztosítsa, ám egy csapásra megváltozik az élete, amikor ráeszmél, hogy felesége (Jennifer Lawrence) nem tudja gyermekekkel megajándékozni.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek