Starity

Elhunyt Sztankay István

2014. szeptember 13. 19:07   |   Szerző: xMilesss

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sztankay István halálát pénteken tudatta a Nemzeti Színház kommunikációs osztálya. A színművész életének 79. évében hagyott itt minket.

hirdetés
Elhunyt Sztankay István
Fotó: MTI/Beliczay László

Hosszú betegség vetett véget Sztankay István életének – tudatta az MTI-vel a Nemzeti Színház kommunikációs osztálya pénteken. A Kossuth-díjas színéművész 79 éves volt

Sztankay István 1936. február 14-én született Budapesten. Tanulmányait a Színház- és Filmművészeti Főiskolán folytatta, miután segédkántorként, kifutófiúként, földalatti építkezésen csillésként és anyagmozgatóként dolgozott. 1961-ben diplomázott, majd Miskolcra költözött. 1963 és 1974 között a budapesti Nemzeti Színház tagja volt, 1990-ig a Madách Színház színésze volt, majd 1991-től egészen nyugdjíba vonulásáig a József Attila Színház társulatához tartozott.

Számos filmszerepet kapott, köztük a leghíresebb a Hattyúdal volt, melyben Noteszt alakította, és a Bors című televíziós sorozat, amiben szintén főszerepet játszott, de szinkronizált is, például ő adta hangját Pingvinnek a Batman visszatér című filmben. Legendás párost alakított Schütz Ilával, akivel a Jövőre, veled, ugyanitt című darabot 500-szor adták elő.

Sztankay többek között Jászai Mari-díjas, SZOT-díjas, Erzsébet-díjas és Kossuth-díjas színész volt, akit 2012. január 24-én a Nemzet színészének választottak.

Nyugodjon békében!

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek