Starity

10 megoldatlan rejtély

2014. október 23. 22:10   |   Szerző: sorcery

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Talán sosem derül ki az igazság ezekről a történetekről. 10 olyan hátborzongató rejtélyt veszünk számba, amiket mind a mai napig nem sikerült megoldani.

hirdetés
10 megoldatlan rejtély

1. D.B. Cooper

1971-ben, amikor még nem voltak légi utaskísérők, egy férfi eltérítette a Portlandből Seattle-be tartó repülőt. A Seattle-i landolásig a férfi kiürítette a fedélzetet, elkobzott 200 000 dollárt és négy ejtőernyőt, majd megparancsolta a pilótáknak, hogy repüljenek el vele Mexikóba. Nem sokkal ezután a férfi kiugrott a repülő hátuljából két ejtőernyővel és egy táska pénzzel, majd soha többé nem látta senki és nem hallottak felőle semmit.

15-en kísérelték meg lemásolni ezt az esetet az elkövetkező évben. Négyen túl is élték az ugrást, de nem sokkal a landolás után elfogták őket a hatóságok. Az első repülőgép eltérítőjének kiléte a mai napig ismeretlen, csak úgy ismeri mindenki, hogy D.B. Cooper.

2. A Schiphol gyémántrablás

2005 februárjában számos tolvaj a KLM repülőjárat alkalmazottjának öltözött be és bevezettek az amszterdami Schiphol kifutópályára. Ott eltérítettek egy kamiont tele gyémántokkal, ami Antwerpbe, Belgiumba tartott volna.

Az ellopott kamiont később megtalálták, de a gyémántok és a tolvajok nyomára sosem bukkantak. Az ellopott gyémántok árát 118 millió dollárra becsülik, így ez lett a legnagyobb értékű gyémántlopás a történelemben.

3. A Gradner Múzeumi lopás

1990 március egyik késő estéjén két tolvaj rendőrnek öltözött be és elmentek az Isabella Stewart Gardner Múzeumba, Bostonban. Bent meggyőzték az őröket, hogy egy hívásra szeretnének válaszolni, ezek után rögtön elfogták az őröket és ragasztószalagokkal, illetve bilincsekkel tették ártalmatlanná, majd hagyták hátra őket az alagsorban.

A rablók felbecsülhetetlen értékű festményekkel távoztak olyan művészektől, mint Monet, Rembrandt, Degas. A legjobb része a rejtélynek pedig, hogy a múzeum 5 millió dollárt ajánlott fel azoknak, akik segítenek visszaszolgáltatni a képeket.

4. Hasfelmetsző Jack

Valószínűleg Hasfelmetsző Jack a leghíresebb gyilkos, aki legalább öt prostituáltat megölt a Whitechapel kerületben az 1888 augusztus és november közötti időszakban, továbbá még vagy tucatnyi gyilkosság elkövetője lehetett 1888 és 1892 között.

A feljegyzések szerint „minden áldozat torkát elvágták, és a testek olyan módon voltak megcsonkítva, hogy az elkövetőnek valószínűleg volt valamennyi anatómiai ismerete.” A gyilkos meglehetősen bátor volt, egyszer még el is postázta az egyik áldozat veséjét a rendőrség számára.

Mivel a rendőrség nem volt képes megtalálni őt, a kapitányság vezére lemondott posztjáról. 2014. szeptember 7-én a DailyMail publikált egy cikket arról, hogy egy amatőr nyomozó azonosította a gyilkost, a bizonyítékokat azonban még nem szemlélték meg szakértők és sokan kételkednek egyáltalán ezeknek az eredetiségében.

5. Alexander Litvenenko megmérgezése

Alexander Litvenenko az orosz KGB tagja volt, viszont elég sok ellenséget szerzett magának, amikor úgy döntött, hogy nyilvánosság előtt beszél a korrupcióról, piszkos ügyletekről, amik Vladimir Putin Oroszországában történnek. Azt állította, hogy a KGB rendezte meg az orosz milliárdos, Boros Berezovsky megöletését, valamint, hogy bombát dobtak egy épületre, ezzel 300 ember halálát okozva, majd csecsen szeparatistákra fogták az esetet.

Amikor már veszélyessé vált számára Oroszországban maradni, akkor elmenekült Londonba, ahol az angol titkosszolgálat kezdte el alkalmazni őt. 2006. november 26-án Litvenenko sugárfertőzésben hunyt el. Sosem találták meg, hogy ki mérgezte meg, de sokan úgy vélik, hogy politikai okokból kifolyólag ölték meg.

6. Tupac Shakur és Notorious B.I.G

Az 1990-es évekre már igazán felhevült az East Coast-West Coast rivalizálása, így a két rapper közötti ellentétek is. Mikor 1994-ben Tupacot először meglőtték, úgy nyilatkozott, hogy az elkövető feltehetően egy rivális rapper volt.

A Times szerint Tupac kiadott pár olyan Biggie ellen szóló számot is, amik borzolhatták a kedélyeket, többek között olyat is, amiben arról beszél, hogy lefeküdt a feleségével. 1996-ban Tupacot lelőtték az MGM Grand Hotel előtt Las Vegasban, pár hónapra rá pedig Biggie-t is lelőtték Los Angelesben. A mai napig sem zárták le a nyomozást a két ügyben.

7. JonBenét Ramsey

JonBenét Ramsey egy gyermek szépségkirálynő volt, akinek karácsonyi halála 1996 és 1997-ben letaglózta Amerikát. Összeverték és felakasztották, testére coloradói otthonának alagsorában találtak rá. A nyomozók úgy vélték, hogy saját szülei és testvérei a legvalószínűbb gyilkosok, de 2008-ban egy DNS vizsgálat felmentette őket a vádak alól. Bár még mindig foglalkoznak az üggyel, a mai napig nincs semmiféle kézzelfogható bizonyíték a gyilkos kilétére.

8. Fekete Dália

A Fekete Dália nevet a 22 éves Elisabeth Short kapta, aki 1947-ben vált gyilkosság áldozatává Los Angelesben. Testét kettévágva találták meg egy városi parkban. A nyomozás során 60-an vállalták magukra a gyilkosságot, ebből 25 gyanúsítottat tartottak számon, mint a lehetséges gyilkos, de a vádlottat sosem tudták megnevezni.

A Fekete Dália esete mind a mai napig megoldatlan, így az egyik legrégebbi megoldatlan gyilkosság a Los Angeles-i történelemben, ami sok írót és rendezőt inspirált.

Mena Suvari Elisabeth Short szerepében az American Horror Story első évadában

9. Jimmy Hoffa

Jimmy Hoffa egy ígéretes vezető volt, amíg rejtélyesen el nem tűnt Detroitban 1975-ben. Karrierje során Hoffának állítólag szoros kapcsolatai születtek a maffiával, ennek eredményeként, sokak szerint több megrendezett bűncselekményben vett részt, amíg ki nem végezték őt. Hoffát utoljára egy detroiti étterem előtt látták, ahol két maffiózóként ismert személlyel találkozott, hogy ebédeljenek. Sosem találták meg a testét.

10. A Zodiákus Gyilkos

A San Fransisco kikötő környékét a Zodiákus gyilkos terrorizálta a késői 1960-as, és a korai 70-es években. Legalább öt embert megölt a puszta kezével, rendszeresen kigúnyolta a rendőrséget és a médiát leveleivel és kódjaival, amiket az újságokban publikált, azzal a megjegyzéssel, hogy ha nem közlik le őket, tovább folytatja az öldöklést. A helyi rendőrség legalább 2500 gyanúsítottat vett számba, de végül nem sikerült azonosítani a gyilkost.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek