Adam Lambert csatlakozik az American Idol zsűrijéhez
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Adam Lambert, a show sztárja, most megtapasztalja, milyen az érem másik oldala, ahol nem felette ítélkeznek, hanem ő maga bírálja el a produkciókat.


Az énekes 2008-ban, kinyúlt pulcsiban jelentkezett az American Idolba több évnyi sikertelen betörés után a szakmába, és a show hangja, kiállása és profizmusa végett szinte azonnal biztos rajongótábort és régóta áhított hírnevet adott számára.
Egy kör most ismét lezárulhatott számára, hiszen akkoriban egészen a második helyig robotolt és hétről-hétre hallgatta a kritikákat, most viszont fordult a kocka, és két adás erejéig New Yorkban ő osztogat tanácsokat a jelentkezőknek, és dönt a sorsuk felett.
Sok esetben formabontónak számít a szakmában, hiszen ő volt az első American Idol versenyző, aki címlapot kapott a show vége előtt (az Entertainment Weekly magazinban), majd 5 millió értékű lemezszerződést a Sony Musictól, a show végeztével pedig címlapot a Rolling Stone-tól, ahol egy mondatban a coming-outját is megejtette. 2012-ben ő volt az első nyíltan meleg előadó, aki No.1 helyen debütált a Billboard Hot 200 listáján, és most szintén ő az első versenyző, aki a zsűri székébe ülhet és bírálhat.
Adam Keith Urbant helyettesíti New Yorkban, aki feleségével gyászolja a nő elhunyt édesapját. A hírt az American Idol jelentette be ma hajnalban, amit Lambert is rögtön beidézett Twitter-fiókján: „ Adam Lambert vendégzsűriként lesz látható a New York-i meghallgatásokon. Gondolatban Keith-tel és a családjával vagyunk ezekben a nehéz időkben.”
Adam Lambert will be serving as guest judge at the NY auditions. Our thoughts are with Keith and his family during this difficult time.
— American Idol (@AmericanIdol) 2014. szeptember 15.
A zsűrizés egyébként nem újdonság számára: az előadó 2013-ban feltűnt a kínai Idol palettáján is egy epizód erejéig.
A forgatás szeptember 16-án kezdődött reggel 8 órakor, ahonnan az első kép már nyilvánosságot is látott egy jelentkező által, így láthatjuk, hogy Lambert a berendezéshez és a showhoz illő királykék öltönyt visel.
Forrás: Twitter
Bár a forgatások már elkezdődtek, a végleges adást csak 2015 elején tekinthetjük meg a FOX-on. Lambert Jennifer Lopezhez és Harry Connickhez csatlakozik, mint harmadik fél.
Fotó: Instagram/Jennifer Lopez

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Emily Baldoni megtörte a csendet.
Így reagált a híresség.
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
Nagy a dráma most körülöttük.
Kiderült, hogy mi történt.
Az egykori sportoló jelenleg nem tud járni.
Most hangfelvétel szivárgott ki.
A hírről a közösségi médiában számolt be.
Szerinte ez történhetett a forgatáson.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.