Csütörtökön visszatér a képernyőkre Bones
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A rajongók már biztosan tudják, hogy szeptember 25-én, immár tizedik alkalommal tér vissza a képernyőre a Dr. Csont. Lássuk, mire számíthatunk az új részekben!
VIGYÁZAT! SPOILER VESZÉLY!
Stephen Nathan producer a Tvline-nak adott korábbi interjújában utalt rá, hogy az új évad tartogat magában egy váratlan terhességet. Nos, a megjelenő új trailer arra enged következtetni, hogy Daisy lesz a leendő anyuka. De ki lehet az apuka? Az elmúlt részek alapján nem lepődnénk meg, ha Sweets lenne a szerencsés.
A megjelenő előzetes ezen kívül még sok információt árul el a 10. évad első részeiről. Lássunk hát néhányat!
Nem kímélik Booth-t a börtönben
A 9. évad sokkoló záró része után – miszerint Booth letartóztatják -, az új évad első része az FBI ügynök börtönben töltött napjaival kezdődik.
Az említett traileren kívül már megjelent az első rész, nevezetesen a The Conspiracy in the Corpse előzetese is, melyből már láthattunk egy börtönben játszódó jelenetet is. Ebben láthatjuk, hogy Boothnak nem csak a foglyokkal, de az őrökkel is meg kell küzdenie. Egy látogatás során pedig Bones elmondja neki, hogy azok, akik a börtönbe juttatták remélik, hogy nem éli túl odabent.
Cooper halála kulcsfontosságú tényező lesz
Úgy tűnik, Cooper halála lesz a Booth elleni összeesküvés kiindulási pontja. Ez fog segíteni Bonesnak, hogy összerakja a kirakós darabjait és megtudja, ki áll az egész mögött.
Booth kiszabadul a börtönből
Azt még nem lehet tudni, hogy ez mikor és milyen körülmények között fog megtörténni, de feltételezhetően Bones fogja segíteni a kiszabadulásban.
Új házba költöznek
Nem meglepő, ha Bonesék elköltöznek régi otthonukból, hiszen az évadzáróból is látszott, hogy az lakhatatlanná vált az ostrom során. Valljuk be, senki sem szeretne egy olyan házban éli, ahol majdnem megölték.
Booth bosszút esküszik
Az új trailer azt is megmutatja, hogy az ügynök eltökélt szándéka, hogy végére járjon annak, ki miatt kellett börtönbe mennie, és nem számít milyen áron.
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Ismét együtt pózoltak.
Aggódik, hogy mi fog kiderülni róla.
2024 10 legcsinosabb férfihíressége.
Újra Hallie és Annie bőrében!
Nem akar már a sorozattal foglalkozni.
Kerekedó pocakját villantotta meg.
Ilyen lesz a két főszereplő.
Nem tud meglenni nélküle.
Találkoztak a turné közben.
Régen egy párt alkottak.