Ma veszi kezdetét a Castle hetedik évada!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szeptember 29-én új részekkel jelentkezik az ABC csatorna népszerű sorozata, melyben továbbra is nyomon követhetjük az NYPD legkülönösebb bűntényeit!


A 6. évad utolsó részében végre eljött a rajongók által már régóta várt pillanat: Caste és Kate esküvője. A műsor producerei azonban -ahogyan azt az évadzáró utolsó jelenetében láthattuk- nem adták meg a boldog végkifejletet a nyári szünet előtt, hiszen Castle-t támadás érte, s a helyszínre érve Kate a lángoló autó látványával szembesült.
Ehhez kapcsolódóan készítették el a 7. évad első poszterét is, mely nem sok jóval kecsegtet, hiszen Kate szemében szomorúság és elkeseredés csillog. A Castle felirat felett pedig a „Míg a halál el nem választ” mondat olvasható.
VIGYÁZAT, SPOILER!!!
A legújabb előzetesben újra felidézik a készítők az évadzáró rész tragikus végét, de a későbbiekben hallhatjuk, ahogy Kate – miután eloltották a lángoló autót – rájön, hogy Castle nem volt a kocsiban. És ezzel kezdetét veszi a hajsza Castle balesetének okozója és elrablója után... Vajon ki állhat mindemögött?

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Interjút adott a színész.
Fura dolgot vettek észre.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Vogue fotózásán készültek a nagyon hasonló képek.
Kim Sae-ron elhunyt.
Az első nyilvános szereplése.
Nagyon hamar szerelmes lett.
Az SNL műsorában jelent meg.
A Please, Please, Please új klipje utalás lehet?
Visszatért a Velünk véget írónője.