William Shatner is feltűnhet az új Star Trekben
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az egykori Kirk kapitánytól is várhatunk cameojelenetet az ötvenéves évfordulót jegyző Star Trek 3-ban.


A néhány nappal ezelőtt indult pletykaáradat szerint William Shatner Leonard Nimoyjal együtt tűnne fel a képernyőn a 2016-ban bemutatásra kerülő Star Trek 3-ban, melynek forgatásait jövő tavasszal kezdik meg. A színész a Twitteren tagadta a dolgot, mondván, az egész csak kamuhype, ám a nashville-i Wizard World Comic-Conon bevallotta, hogy JJ Abrams felhívta, mivel Roberto Orci érdeklődött afelől, elvállalná-e a szerepet.
Shatner örömmel részt venne a filmben, amennyiben a jelenet értelmet nyer és kivitelezhető. „Ötven évvel később hogyan is kerülhetnék be a filmbe? Tudom, hogy sci-fi, de még nekem sincs ötletem.” Végül hozzáfűzte, titoktartást fogadott, így egyelőre nem kíván ezzel kapcsolatban nyilatkozni.
Bill utoljára 1994-ben tűnt fel a Star Trekben Sir Patrick Stewart mellett, és igen megviselte, amikor a 2009-es Star Trek-filmhez kollégáját, Nimoyt kérték fel, az ő jelenetét pedig kivágták, amikor átírták a forgatókönyvet.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Beadta a válási papírokat
Elárulta, mi ennek az oka.
Kifütyültékőt a szurkolók.
Kénytelen volt reagálni a botrányra.
Nagyon haragszik rá.
Kifütyülték a Super Bowlon
Úabb meglepő hírek a néhai sztárról.
Kiderült, csillagászati összeget kapott.
Interjút adott a színész.
A sztárpár novemberben szakított.