Starity

Csak egy lépésre lesz tőlünk a Queen + Adam Lambert

2014. szeptember 30. 14:02   |   Szerző: Glamster

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Queen és Adam Lambert magyar rajongói most örülhetnek, hiszen ha budapesti dátumot nem is tartogat az európai turné, a formáció több, környező országot is bevesz.

hirdetés
Csak egy lépésre lesz tőlünk a Queen + Adam Lambert

Hivatalosan tegnap jelenetette be egy sajtóközlemény formájában a Queen hivatalos oldala, hogy az együttes ismét egy rövid hangvételű turnéra indul, ezúttal Európában. A Queen + Adam Lambert 21 állomásos európai és egyesült királyságbeli turnéja január 21-én veszi kezdetét Newcastle-ben, és Zürichben zárul le február 19-én.

A formáció a sikeres észak-európai turné után döntött úgy, hogy az európai rajongókat sem hagyja cserben, így a bő két hónap alatt megpróbáltak a legtöbb helyre eljutni, így egy kis utazással, de mindenki részese lehet a felfedezésnek.

A Queen 2009-ben dolgozott először Adam Lamberttel, amikor az American Idol fináléjában közösen adták elő a We Are The Championst. Ezt követte a 2011-es EMA, majd a 2012-es európai turné, és a 2014-es észak-amerikai körutazás.

A UK és európai turné hivatalos előzetese

A dátumokat alább tekinthetitek meg:

EGYESÜLT KIRÁLYSÁG

január 13: NEWCASTLE, Newcastle Arena
január 14: GLASGOW, Hydro
január 17: LONDON, O2 Arena
január 20: LEEDS, Leeds Arena
január 21: MANCHESTER, Manchester Arena
január 23: BIRMINGHAM, Nia
január 24: NOTTINGHAM, Arena

EURÓPA

január 26: Párizs, Zenith (Franciaország)
január 29: Köln, Lanxess Arena (Németország) – Adam születésnapja
január 30: AMSZTERDAM, Ziggo Dome (Hollandia)
február 1: BÉCS, Stadthalle (Ausztria)
február 2: MÜNCHEN, Olympiahalle (Németország)
február 4: BERLIN, O2 (Németország)
február 5: HAMBURG, O2 (Németország)
február 7: FRANKFURT, Festhalle (Németország)
február 8: BRÜSSZEL, Palais 12 (Belgium)
február 10: MILÁNÓ, Forum (Olaszország)
február 13: STUTTGART, Schleyerhalle (Németország)
február 15: HERNING Jyske Bank Boxen (Dánia)
február 17: PRÁGA, O2 aréna (Csehország)
február 19: ZÜRICH, Hallenstadion (Svájc)

A jegyárusítás globálisan október 3-án veszi kezdetét, míg a QueenOnline fanclub tagjai a tegnapi nap óta beszerezhetik a jegyeket.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek