Starity

Dalpremier: Amaranthe - Trinity

2014. október 03. 16:04   |   Szerző: TarjaNightwish

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Október 21-én debütál a zenekar harmadik stúdióalbuma, amelyről szeptember 30-án mutatták be a második kislemezes dalukat.

hirdetés
Dalpremier: Amaranthe - Trinity

Október 21-én kerül a boltok polcaira a Massive Addictive elnevezésű harmadik Amaranthe-album. A csapat elmondása szerint harmadik korongjuk sokkal merészebb és utősebb lesz, mint elődei, a The Nexus és az Amaranthe, mivel minden egyes albumnál valami újat szeretnének magukból megmutatni.

Ezt már egy dallal, a Drop Dead Cynicallal sikerült is bebizonyítaniuk, amelyhez alig pár hete debütált a kisfilm is – önmagukhoz hűen Patric Ulleaus rendezésében. Ugyanezen a néven adták ki első kislemezüket is, amelyet a Trinity követett szeptember 30-án. Az Elize Ryd és Jake E-vezette formáció számára igencsak különleges a Trinity című szerzemény, hiszen ehhez a dalhoz készült el a srácok legelső dalszöveges kisfilmje.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek