Starity

Jön Roko új lemeze

2014. október 08. 16:04   |   Szerző: Sally Sparrow

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Roko nevét jól ismerhetik azok, akik a spanyolajkú énekesek munkásságát több-kevesebb figyelemmel kísérik, hiszen több zenei tehetségkutatóban is feltűnt. Legutóbb a Tu Cara Me Suena című imitációs showműsor 2. évadának győzteseként örülhetett, saját lemeze azonban csak most érkezik.

hirdetés
Jön Roko új lemeze

Roko első, igazi szólóalbumára már nem kell sokat várni a rajongóknak. A sokoldalú fiatal énekes-színésznő neve először akkor ragadt meg igazán a közönségben, amikor jelentkezett az El Número Uno című zenei tehetségkutató műsor 2012-es castingjára.

A tehetséges előadó a hosszú válogatókat sikerrel abszolválta, így nem is volt kérdés, hogy helye van az élő show-ban. A műsor alatt több neves előadóval sikerült barátságot kötnie, akiktől sok hasznos dolgot tanult. A versenyt nem nyerte meg, azonban övé lett a megtisztelő második hely.

Az iránta való kereslet hirtelen megnőtt, a nézők nagyon megszerették és a kritikusok is pozitívan nyilatkoztak róla. Mivel ennyire megkedvelték, az Antena 3 csatorna szerette volna még képernyőjén tartani, így meghívták őt a Tu Cara Me Suena című imitációs szórakoztató showműsor második szezonjába versenyzőnek, amit Roko el is fogadott.

A fiatal lányról hamar kiderült, hogy maximalista és nagyon élvezte a műsort. Jónak tartotta, hogy képes szórakoztatni az embereket úgy, hogy közben ő maga is jól szórakozik. Többek között olyan előadók bőrébe bújt a show folyamán, mint Amy Winehouse, Shakira, Loreen, Nancy Sinatra, Katy Perry, Adele vagy Jessie J. A szereplései olyan sikeresek voltak, hogy a második évadot 2013. február 11-én meg is nyerte.

2013. nyarán főszerepet kapott a Starlite Fesztiválon, ahol olyan művészekkel osztozkodott a rivaldafényen, mint Brian Adams, Jamie Cullum, Alejandro Sanz vagy éppen Sara Baras. Roko igazi megtiszteltetésnek vette, hogy felléphetett Antonio Banderas és felesége, Melanie Griffith előtt, a Boldog születésnapot! című dal eléneklésével.

2013. szeptemberében debütált színésznőként az Antena 3-on a Vive Cantando című műsorban, ahol a többi szereplővel kellett foglalkoznia, továbbá a sorozat főcímdalát is ő énekelte.

Ezen időszak alatt nagyon sok zenei együttműködés és projekt született. A Tu Cara Me Suena óta azonban már eltelt több mint másfél év, de Roko még mindig nem jelentkezett saját CD-vel – egészen mostanáig.

Hivatalos bejelentés szerint ugyanis 2014. november 4-én végre felkerül a boltok polcaira a 3 2 1: Roko című korong, mely összesen 11, egymástól meglehetősen eltérő stílusú dalt fog tartalmazni, mivel lényeges szempont volt, hogy bemutassák az énekesnő sokoldalúságát.

A CD producere egyébként Antonio Ferrara. A számok egy része saját szerzemény, a másik fele pedig más művészek által jegyzett track. Olyan közreműködői nevek találhatók a listán, mint Antonio Martínez Ares, Juan Mari Montes, Luis M. Ruiz vagy éppen Antonio Ferrara.

Az első kislemezes számnak a Luz, azaz Fény című számot választották a Cadena Dial hallgatói, ami egy példátlan akciónak is nevezhető Spanyolországban. A dal október 14-től lesz elérhető a hivatalos digitális platformokon.

Persze Rocío az ENU és a TCMS után sem tétlenkedett, folyamatosan koncertezett saját zenekarával és civilben musicalszínésznőként is tevékenykedett.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek