Starity

Dalpremier: CeCe Frey - Dead 2 Me

2014. október 08. 14:02   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Majdnem két év elteltével megjelent az amerikai X Faktor egykori versenyzőjének, CeCe Freynek a debütáló kislemeze, ami egy igencsak slágergyanús szerzeménynek bizonyul.

hirdetés
Dalpremier: CeCe Frey - Dead 2 Me

1 év és 10 hónappal az amerikai X Factor vége után CeCe Frey megérkezett debütáló dalával. CeCe Demi Lovato mentoráltja volt a fiatal felnőttek kategóriájában, és egészen a 6. hétig jutott az élő adások során.

És vajon mit is csinált azóta, hogy véget ért a műsor? Nos, adott pár koncertet, és felvett egy rakás dalt, ezzel együtt pedig kereste a kiadókat, de sem a Universalt, sem a Sonyt nem érdekelte az, amit CeCe akkoriban tudott felajánlani, ezért kezébe vette az irányítást, és független úton indult el.

Azóta a lemezkiadók vezetői már a fejüket foghatják, mert CeCe, úgy tűnik egy igazi slágert hozott össze. A Dead 2 Me névre keresztelt szerzemény egy fincsi popdal, ami bárki kedvenc szakítós himnusza lehet. CeCe keményen odavág benne az exének, és azért hibáztatja, amiért tönkretette a kapcsolatukat.

„Emlékszel, hogyan is ment tönkre?” – kérdezi CeCe fenyegető hangnemben. A dalhoz az énekesnő nemrégiben leforgatta a klipet is, ám rajongóit nem szeretné megváratni, ezért jövő héten már debütálni is fog.

Az egykori X Faktor-felfedezett keményen dolgozik továbbra is debütáló albumán, és a rengeteg megpróbáltatás és negatív kritika sem tudta megakadályozni abban, hogy feladja álmát.

Aki nyomon követte a tehetségkutató második évadát, az bizonyára emlékszik, hogy a 23 éves lányt egy sznob dívaként mutatták be, aki fennhordva az orrát bizonyítani szeretne valamit az embereknek. A popwrapped.com egyik szerkesztőjének a közelmúltban lehetősége volt CeCe-vel beszélgetni egy interjú erejéig, aki ennek az ellenkezőjét bizonyíthatta: ő egy nagyon kedves személyiség, aki két lábbal áll a földön, és teljesen távol áll attól, amit az X-Factorban láthattunk belőle.

„Nagyon nehéz volt annak az embernek lenni a műsorban” – mondta arról a karakterről, akiként a tehetségkutatóban mutatták be. „Nagyom aktív tagja vagyok a szülővárosom közösségének, ott mindenki ismeri az igazi énemet, szóval nagyon nehéz volt látni, hogy a világ így ismert meg. Miután láttam az első epizódot, és azt, ahogyan bemutattak, sírva fakadtam. Úgy éreztem, elárultak. Mindezek ellenére tudtam, hogy mégis nagy lépést fog jelenteni ez a verseny nekem. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a támogatóim átláttak ezen az egész sz*ron, és látták a valódi énem.”

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek