Visszavonul Kristen Stewart
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
De nem kell megijedni, mindössze csak egy kis időre, hogy pihenjen és más dolgokra összpontosítson.


Kristen Stewart 1999-ben kezdte színészi karrierjét, a sikert azonban a 2002-es Pánikszoba című thriller hozta meg számára, ezután pedig egyre csak kapta a szerepeket, így sokszor egy évben akár 5 produkcióban is látható volt, amiből kifolyólag nem jutott túl sok ideje pihenni.
Ezen viszont most változtatni szeretne, ugyanis a héten a USA Todaynek adott interjújában elárulta, hogy egy időre hanyagolni fogja a színészetet: „Kiveszek egy kis szabadságot, mert már két éve folyamatosan dolgozom. Színész vagyok és ez az én művészi irányzatom, és mivel olyan fiatalon kezdtem, mindig megilletődve tekintettem más művészeti irányzatokra és alkalmatlannak éreztem magam, hogy bármi mást csináljak.”
„Nagyon sok szabadságot ki fogok venni. Venni fogok egy melós helyet magamnak Los Angeles belvárosában és csinálni fogok néhány dolgot a két kezemmel. Szó szerint, mindössze néhány hete hoztam meg ezt a döntést... Egy csomó dolgot fogok csinálni. Nem tudom, hogy ki fogom-e állíttatni őket, de biztosan nem fogom megtartani magamnak” – osztotta meg a 24 éves színésznő.

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Durván nekimentek a rajongók a sztárpárnak.
20 millió dollárnak kell búcsút intenie.
Közzétettek egy videót, amit neki címeztek.
Outfitek a vörös szőnyegről.
Végül a szerep Kristen Stewartnál landolt.
Tegnap volt az első meghallgatás.
Először adott interjút Kate Cassidy.
17 éve mutatták be Stephenie Meyer regényének adaptációját.
Nézd meg, kik vihették haza a díjat.
Persze, hogy van beceneve!