Kovács Kati magányos
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Kovács Katit nem zavarja az idő múlása, próbálja a lelkét a testi állapotához igazítani. Egyetlen dolgot hiányol az életéből: az újrakezdés lehetőségét.
hirdetés
"Kétszer voltam férjnél, mindkétszer zongorista volt a párom; az első a Ki mit tud?-tól kezdve kísért sokáig, a második a V'Moto Rockban zenélt. Azért váltunk el,mert nem voltam a szó hagyományos értelmében vett jó feleség. Rengeteget utaztam, amikor hazaérkeztem, a párom akkor indult egy hosszabb turnéra. A magam módján próbáltam helytállni a háztartásban, szerintem nem is voltam rossz benne, de mivel nem létezett köztünk olyan kapocs, ami összetartott volna bennünket, ezért következhetett be a szakítás" - vélekedik Kovács Kati, aki túltette magát a válásokon, de az, hogy nem lehetett gyermeke, sokáig sajgó pontja volt az életének.
"Meg kellett békélnem vele. Amikor már úgy éreztem, hogy tudok egyedül élni, hirtelen jött valaki, megfogta a kezemet, és azóta sem engedi el."
Az énekesnő úgy érzi, hogy most óriási a rivalizálás, élesebb a konkurenciaharc.
"A változásokat a közönségen is le tudom mérni. Régebben mindenki rendezettnek és elégedettnek tűnt, most meg mintha folyton rohannának és lemaradnának valamiről. Felgyorsult a világ és eluralkodik rajtunk a szorongás. Önfeledten csak úgy lehet szórakozni, ha viszonylagos anyagi biztonságban élünk."
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
Újra szingli az énekesnő.
Kimaradt sok dolog az életéből.
Még mindig csatázik a két család.
Nem örülnek a rajongók.
Megkezdődött a ceremóniasorozat.
Felbolydult New York városa.
Új életet kezdett, és azóta jól van.











