Starity

Leiner Laura: „Sűrű tavaszunk lesz”

2014. november 29. 13:01   |   Szerző: AvrilSmile

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyar tinik kedvenc írőnője tavasszal megkezdi dedikálókörútját, de elárulta, ezen kívül még sok meglepetéssel készül 2015-re.

hirdetés
Leiner Laura: „Sűrű tavaszunk lesz”
Fotó: Instagram/Leiner Laura

Leiner Laura a napokban posztolt hivatalos weblapján egy új bejegyzést, melyben rengeteg információval látja el rajongóit, főleg a következő évre vonatkozólag. Sűrű tavaszunk lesz – írta maga Laura, ugyanis tavasszal indul újabb dedikálókörútra, mely során az itt olvasható településekre látogat el, de a bővebb információkat, mint a pontos helyszíneket és időpontokat majd egy következő alkalommal osztja meg az érintettekkel.

Ezen kívül még elég sok fontos tudnivalót olvashattunk, de a rajongók érdeklődését talán a nagysikerű Bexi-sorozattal kapcsolatos tartalom hívta fel leginkább. A könyvsorozat első része, a Késtél hatalmas hírnévre tett szert, és már több, mint egy hónapja toplistás többek között az Alexandra és a Libri oldalán is. A második rész megjelenése pedig már nem is olyan távoli, ugyanis – bár eddig tényleg csak ennyit tudni – a sok-sok fontos esemény mellett ez a kötet is 2015 tavaszán kerül a boltok polcaira.

A harmadik nagyon fontos rendezvény Laura olvasói számára pedig nem más, mint a VII. SzJG találkozó, mely most már nem csak az szjgereknek, hanem a bábelerek, aszerek, és bexierek számára is megnyitja kapuit – méghozzá mikor máskor, mint a következő év tavaszán?

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek