Lindsay: „Az apám pokollá tette az életem!”
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Lindsay Lohan édesapját okolja a kicsit sem könnyű gyerekkoráért, és azt állította, hogy Michael Lohan eddig mindig kínosabbnál kínosabb helyzetekbe hozta a családot.
hirdetés
Lindsay Lohan, akinek köztudottan borzalmas az apjával való kapcsolata, elmondta, hogy azért kellett ilyen gyorsan felnőnie, mert mindig ő volt az a bizonyos ütközőpont anyukája, Dina és az apukája, Michael között.
„Az apám pokoli helyzetekbe hozott, nem csak engem, hanem az édesanyámat és az ő szüleit is. Folyton fenyegetett minket. A nagyapám fejéhez egyszer hozzávágott egy cipőt, és azzal ijesztgette édesanyámat, hogy a szeme láttára fogja megölni az öcsémet.” – mesélte Lindsay.
„Pont ezek miatt a szituációk miatt kénytelen voltam hamar felnőni. Az anyám próbált megvédeni, megtette a tőle telhetőt, de akkor is én voltam a köztük lévő ütközőpont egész életemben.” – tette hozzá a színésznő.
Linsay azt is bevallotta, hogy inkább sajnálja az apját, és szánalmat is érez iránta. „Nyilvánvalóan azt akarja, hogy rá figyeljenek. Nem boldog a saját bőrében. De pont emiatt veszélyes másokra.”
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Megvolt a hagyatéki eljárás.
A pillanat gyorsan terjedt az interneten.
Az egyik tetoválása problémát okozott.
A magánéletéről mesélt.
Elárulta, mi okozta a legnagyobb gondot.
A kifutón jelentek meg a párizsi divathéten.
Itt a bizonyíték a románcra.
Hát persze, hogy ő is ott volt!
10 évet töltött a sorozattal.
Volt egy kérésünk minden vendéghez.











