Starity

Mark Salling: „Cory halála nagy űrt hagy a Glee utolsó évadában”

2014. november 29. 19:07   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A People-nek adott interjút a színész, mely során volt kollégájáról is beszélt.

hirdetés
Mark Salling: „Cory halála nagy űrt hagy a Glee utolsó évadában”
Fotó: Kevork Djansezian/Getty Images

Január 9-én kezdődik a Fox népszerű zenés sorozatának, a Glee-nek legutolsó évada, mely a nézettség fokozatos csökkenése miatt mindössze 13 epizódból fog állni. Ehhez nyilvánvalóan az is hozzájárult, hogy tavaly nyáron tragikus módon elhunyt az egyik főszereplő, Cory Monteith és valószínűleg amiatt is, hogy sok közkedvelt karakter nem főszereplőként volt jelen az elmúlt szezonok során.

Most azonban még egyszer, utoljára visszatérnek a McKinley egykori diákjai, köztük Noah Puckermannel is,  Mark Salling karakterével, aki rendkívül örül, hogy miután tavaly csak vendégszereplőként vette ki a részét az évadból, most ismét főállásban dolgozhat. Öröme viszont nem felhőtlen, ugyanis jóbarátja, Cory hiánya rendkívül megviselte őt és a Glee egész stábját is.

Cory Monteith egy remek vezető volt a karaktere bőrében és a való életben is. Ez egy hatalmas és nyilvánvaló űr. Még mindig folyamatosan rá gondolok. Ő tulajdonképpen a sorozat hátvédje volt, ami klisésen hangzik, mert az emléke előtt tisztelgő epizód is ezt a címet viselte (The Quarterback), de a való életben is ilyen volt – nyilatkozta őszintén a színész.

hirdetés

Mindezek ellenére természetesen boldog, hogy a legtöbb kollegájával, akikkel együtt kezdték a sorozatot, újra együtt dolgozhat. Olyan, mintha sosem mentünk volna el – kezdte Salling, majd így folytatta: Annyi mindenen mentünk keresztül néhány stábtaggal. Utaztunk a világban, nemzetközi turnék... olyan az egész, mint egy nagy család. Nem hiszem most ezáltal lezárulna valami. Még nem. Nagyon fog hiányozni. Teljes mértékben.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek