Starity

Jön a Jégvarázs második része

2014. december 02. 18:06   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Idina Menzel egy interjú során erősítette meg, hogy érkezik a Disney-film folytatása.

hirdetés
Jön a Jégvarázs második része

Még jó ideig nem fog apadni a felhajtás a Jégvarázs körül, ugyanis a Telegraph nemrégiben a főszereplőnek hangját kölcsönző Idina Menzellel beszélgetett, aki elárulta, hogy sok minden tervben van, köztük a második rész és egy színpadi musical is.

Mindegyik folyamatban van. Azt nem tudom, hogy a színpadi előadásnak részese leszek-e, fogalmam sincs, hogy mi lesz azzal, de a filmben reménykedem. Meglátjuk. Csak megyek az árral – osztotta meg a színész-énekesnő.

Nem meglepő, hogy a Disney nem hajlandó lemondani tavaly debütált produkciójáról, ugyanis 1,27 milliárd dolláros bevételt hozott 34 hét alatt, ezzel pedig mindenidők legtöbbet kaszáló animációs filmjévé vált, valamint Oscar-díjat is hozott a házhoz.

Azonban az biztos, hogy nem mostanában készül el a folytatás, ugyanis a rendező és forgatókönyvíró, Jennifer Lee jelenleg egy másik projekten, Madeleine L'Engle A Wrinkle in Time adaptációján dolgozik. Viszont a rajongók kárpótlásul egy rövidfilmet, a Frozen Fevert is megnézhetik 2015 tavaszán, melyben Anna születésnapi ünnepsége lesz a középpontban.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek