Starity

Anya lett Rosario Dawson

2014. december 02. 22:10   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egy tizenkét éves kislányt fogadott örökbe a 35 éves színésznő még októberben.

hirdetés
Anya lett Rosario Dawson
Fotó: Cindy Ord/Getty Images

A Page Sixnek árulta el egy névtelen forrás, hogy Rosario Dawson októberben anya lett, ugyanis adoptált egy 12 éves kislányt. Egyelőre több információ nem látott napvilágot az örökbefogadásról és a színésznő valamint szóvivője sem kívánt még nyilatkozni, de a sztori rögtön a címlapokra került.

Rosario egyébként már régóta hangoztatja, hogy fontolgatja az adoptálást, ugyanis nagy hatással volt rá az, hogy egyéves korában őt is örökbe fogadták.

Ez az ötlet már régóta a fejemben van, de az utóbbi időben még többet agyaltam rajta. Az édesanyám és a nagymamám is rendkívüli nők és egyre idősebbek lesznek. Nemrég hasított belém a gondolat, hogy egy nap, a gyerekeimmel ülhetek, és azt mondhatom nekik: 'A nagymamátok egy csodálatos nő volt. Bárcsak ismerhettétek volna.' Bármennyi időm is van hátra. Akarom – osztotta meg még 2008-ban a Latina magazinnal.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek