Starity

Mesterművéről dalol Jessie J

2014. december 13. 18:06   |   Szerző: AvrilSmile

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Bang Bang után újabb slágergyanús számmal rukkolt elő a brit énekesnő.

hirdetés
Mesterművéről dalol Jessie J

Az elmúlt évben elég sokat hallhattunk Jessie J-ről – és valószínűleg még fogunk is, pláne új albuma kapcsán. A korong október 28-án debütált az Egyesült Államokban, azóta pedig egyre több dalát, és néhány esetben klipjét ismerhejük meg.

Egy percig sem kételkedhetünk a Burnin' Up népszerűségében, de az igazi robbanás az Ariana Grandével és Nicki Minajzsal közös Bang Bang lett. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy ez a roppant sikeres szám már 155 milliónál is több nézőt csábított a YouTube-ra.

A legfrissebb zenei információt a brit csillaggal kapcsolatban új – és biztosan nem utolsó – videója jelenti. A Masterpiece audióverzióját két hónapja, akusztikus változatát a múlt hónapban közölte az énekesnő hivatalos VEVO-csatornáján, a hozzá forgatott kisfilm pedig a napokban került a világ szeme elé.

A dal mind hangzásban, mind megjelenésben jelentősen elüt a Burnin' Uptól, dallama az előzőhöz képest, bár elég ütős, sokkal nyugodtabb és természetesebb, videója kevésbé tüzes, a Bang Banggel összehasonlítva pedig megállapíthatjuk, Jessie inkább visszatért régebbi önmagához. Nemrég azt nyilatkozta, még összesen nem táncolt annyit, mint az előbb említett slágerhez kellett, és ez a megjegyzés megmagyarázza az új klipje stílusát: inkább ismét felhagyott a táncolással.

Nekem az a legjobb nap, mikor a csapatommal dolgozhatok egy olyan dalon, amit a rajongóimnak énekelhetek - csiripelte az énekesnő Twitter-profilján.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek