Lindsay Lohan gyermeket akar
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A most szabadult, börtönviselt és a rehabról nemrég kiengedett Lindsay már készen áll, hogy lecserélje az éjjeli partizást éjjeli etetésre.
hirdetés
A 24 éves színésznő szerint egy saját gyermek lenne a legjobb motiváció, hogy józan maradjon. Lindsay Lohan, aki csak nemrég szabadult a börtönből és a rehabról, a napokban jelentette be, hogy teherbe szeretne esni.
Persze ennek oka nem az, hogy félne, hogy a kora miatt nem eshet teherbe később, hiszen még csak 24 éves. Lindsay egy barátjának mondta, hogy véleménye szerint egy gyerek lenne a tökéletes motiváció, hogy józan maradjon, és persze az, hogy legyen egy társa, akik mindig mellette van: „Szüksége van arra, hogy valaki mellette legyen 24 órán keresztül. Úgy gondolja, egy baba lenne a legjobb segítség.” – árulta el a barát.
Lindsay-nek nemrég (szeptember 3-án) volt egy baleste, amikor állítólag elütött egy babakocsit, amiben egy gyermek is volt, majd az eset után továbbhajtott.
Lehet, hogy ezek után mégsem egy saját gyermek lenne a legjobb megoldás!
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.
Meglepő dolgot árult el.











