Új Dido dal a Szex és New York 2. részében
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Készülő albuma munkálatai alatt kapta a felkérést a film alkotóitól. A dal nem az első ami a mozikba kerül.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
![Új Dido dal a Szex és New York 2. részében Új Dido dal a Szex és New York 2. részében](/images/articles/800x600/uj-dido-dal-a-szex-es-new-york-2-reszeben-04220737.jpg)
A brit énekesnő ismét egy filmben lesz hallható. A Roswell sorozat, az Igazából Szerelem, és a Szívörvény után, a Szex és New York 2. részében is élvezhetjük egyedi hangját. Hazánkban május végén kerül a mozikba.
A dal címe Everything to Lose, amely félkész demóverziója, több más száméval együtt eljutott a film készítőihez. Dido néhány napot kapott, hogy véglegesen befejezze. Elmondása szerint nagyon izgatott, hogy ilyen hamar hallhatják az emberek az új művet.
A készítésben közreműködött - a Faithlessből - Sister Bliss, és bátyja Rollo is, utóbbival vidéken Dido saját konyhájában fejezték be a dalt. Az alkotás természetesen helyet kap a filmzene CD-n is.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztár
Legolvasottabb hírek
Megváltozhat az életük.
De nem valószínű, hogy összejönnek.
Nagyon boldog a híresség.
Hat hónapig nem szólt róla.
Öntelt hólyagként viselkedik a forgatáson?
Újabb infó a két híresség házasságáról.
Kiderült a pici keresztneve.
Nem áll közel hozzájuk.
Nem tetszett neki, amit Suki Waterhouse nyilatkozott.
Anya Taylor-Joy lett a legszebb.