Madonna valójában nem utálja Lady Gagát
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az 56 éves popkirálynő az Instagramon osztott meg egy üzenetet és ezzel végre tiszta vizet öntve a pohárba. Elárulta, hogy semmi baja nincsen a sokszor ellenségének tartott Lady Gagával.


Nyílt titok, hogy Madonna legújabb, Rebel Heart elnevezésű albumáról több dal is kiszivárgott az elmúlt napokban, az egyik ezek közül azonban nagy felháborodást váltott ki a hallgatók között. A Two Steps Behind Me (Két Lépéssel Mögöttem) című dal és annak dalszövege sokak szerint a Madonna ellenségeként számon tartott Lady Gagáról szól.
Sokak meglepetésére viszont a pop koronázatlan királynője azonnal megosztott egy üzenetet hivatalos Instagram-profilján azzal a céllal, hogy tisztázhassa a dolgokat, még mielőtt a pletyka elterjed a világhálón. Vannak gyűlölettel teli emberek, akik olyan vitákat akarnak szítani erős nők között, melyek igazából nem is léteznek! Nem kívánok semmi rosszat és idáig sem tettem a többi női előadóval szemben. A világ elég nagy mindannyiunk számára.
A pletykákat még maga Madonna menedzsere, Guy Oseary is tagadta, aki Twitter-oldalán írt pár szót az esetről: NINCSEN semmi baja Gagával. Nonszensz az egész. Múlt héten pont Tony Bennett-tel közös albumukat hallgatta és tetszett neki.
Madonna pedig még egy szerkesztett képet is feltöltött Lady Gagáról, melyen a Rebel Heart albumborítójához hasonló szerelésben látható és hozzátette, hogy imádja ezt. Természetesen a rajongók ezt is rosszindulatú megnyilvánulásnak vették, így Madonna kénytelen volt pontosítani a kép leírását: Azt mondtam, hogy imádom, és komolyan is gondolom!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Szülinapot ünnepelt a sztár.
Brenda Songgal két gyermekük van.
Megtörte a csendet a színésznő.
Együtt töltötték a Hálaadást.
Kirobbant a botrány.
Az énekesnő premierjén járt.
Mindenkit meglepett az örökösnő.
Újabb posztban emlékezett meg róla.
Két gyermeke született béranya által.
Az énekesnő erről nyilatkozott.