Starity

Tényleg létezik igaz szerelem?

2015. január 21. 14:02   |   Szerző: Starity.hu

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Talán a világ egyik legnagyobb és legmegválaszolhatatlanabb kérdése az, hogy létezik-e igaz szerelem. Persze hogy létezik, de honnan tudod, hogy szerelmet érzel vagy csak fellángoltál?

hirdetés
Tényleg létezik igaz szerelem?

A legnépszerűbb téma az egész bolygón a szerelem. Mindenki életében előfordult már bizonyára, hogy villámcsapásként érték az érzések, és erre mind a mai napig nem tud értelmes magyarázatot adni. Noha bizonyított tény, hogy ha az ember szerelmes, csak a hormonjai játszanak vele és összetett kémiai reakciókról beszélünk, de most ássunk bele kicsit jobban e témába.

A szerelem, mint fogalom

Leginkább úgy tudnánk definiálni, mint egy mély és erős érzést, mely szereteten alapszik, de annál sokkal erősebb. Fogalmát minden kultúrában másképp határozzák meg. Az ezt kutatók bizton állítják, hogy ha egy adott emlék, kép vagy tárgy kerül látóterünkbe, amit a szeretett személyhez tudunk kötni, akkor az agyban felszabaduló boldogsághormon (dopamin) mennyisége jelentősen megnő. Egyes tudósok szerint ez tényleg csak biológiai és kémiai reakciók sorozata a fajfenntartásra.

A szerelem kialakulása együtt jár a szervezeten belül bizonyos hormonális változásokkal, ezek kutatása azonban még nagyon kezdeti stádiumban tart. Az oxitocin nevű hormon vagy úgynevezett „bújós hormon” nagy szerepet játszik a kötődés és a bizalom kialakulásában, segít tartós kapcsolatot kialakítani.

Honnan tudom, hogy szerelmes vagyok?

A szerelem olyan fontos, hogy belső késztetést érzel, hogy feladj érte mindent. A férfi elhagyhatja érte feleségét, a feleség a gyermekeit, a király a trónját. Olyan váratlanul távozhat is, ahogy jött, és ez ellen sem tehetsz semmit. Semmiféle emberi irányítást nem tűr, ezért is kell észnél lenni és tudni, hogy mit is érzünk valójában. Ha komolyan szerelmes az ember, akkor megéri az áldozatokat, azonban ha csak éppen fellángolt, akkor nem biztos, hogy megéri feladni érte mindent.

Honnan tudhatod, hogy szerelmes vagy? Igazából sehonnan! Ahogy megpillantasz egy olyan embert, akinek a puszta jelenléte hatalmas köveket mozgat meg elmédben, nem tudsz gondolkodni és kikapcsol az agyad értelmes fele. Nem tudsz ésszerűen dönteni, bármit megígérnél, csakhogy vele lehess és érinthesd. Ilyenkor a legtöbb ember úgy érzi, szerelmes, és szerelemnek könyveli el érzéseit. Na de mi van, ha ez csak egy fellángolás?

Mi a különbség szerelem és fellángolás között?

1. Ha érdeklődésed leginkább testi, akkor minden bizonnyal csak fellángoltál, de ha az adott ember egész személyisége érdekel, akkor többről van szó. Persze a testi vonzalom is számottevő, de ez csak egy a sok tényező közül, nem pedig mérvadó dolog.

2. Ha mondjuk egy szép mosolytól elolvadsz, akkor csak fellángoltál, de ha a másik tulajdonságainak összessége, véleményalkotása, látásmódja is tetszik, akkor minden rendben, ez szerelem.

3. Mielőtt bárki bármit mondana, nincs szerelem első látásra, az csak fellángolás, amit te éppen érzel, mikor megpillantasz egy számodra szép vagy sármos személyt. Az igaz szerelem lassan alakul ki, ezen azonban lehet vitázni, hisz vannak olyan párok, akiket egymásnak rendelt a sors. Akármit is teszel, az élet eléd sodorja azt, akivel találkoznod kell és a sors erős dolog. Azt mondják, hogy az igaz szerelemhez sok idő kell, na de ha két ember egymásnak teremtetett minek is várnának? Ha biztos vagy érzelmeidben, ne tétovázz!

4. A fellángolásnál változó a két fél között a vonzalom, ezt a hideg és a meleg viszonyához lehetne hasonlítani. Ha viszont szerelmes vagy, akkor folyamatosan csak a szeretett személlyel akarsz lenni, és ha vele vagy, nem akarod sem elküldeni, sem pedig messze tudni magadtól. Vágyhatsz ugyan magányra, de ha megkapod, utána már újra csak a társaságát fogod hiányolni.

5. Ha fellángolsz, akkor borulnak a tulajdonságaid. Szétszórt, felelőtlenebb leszel, kevésbé tudsz koncentrálni, egész nap csak álmodozol. Nem is érdekel a szerelmed rossz oldala, csak a szerelmetek, ez azonban hiba. Ha valóban szerelmes vagy, sokkal intenzívebben dolgozik az idegrendszered, jobb, úgymond nemesebb akarsz lenni, mint amilyen előtte voltál. Kihozza legjobb tulajdonságaid.

6. Úgy érzed, hogy a világ hirtelen a másik körül forog számodra? Hogy elhanyagolod miatta a kapcsolataid, családod? Akkor csak fellángoltál, felejtsd el! Ugyanígy érezheted, ha szerelmes vagy, de ilyenkor sokkal fontosabbak a barátok és a család véleménye, hozzáállása számodra.

7. Mindig fontos, hogy mit gondolnak a választott párról az ismerősök és szülők. Ebben nem lehet közös nevezőre jutni, hisz ha fellángoltál, ha szerelmes vagy, az adott személy nem biztos, hogy tetszik a baráti körödnek és a családodnak. Minden esetben bizonyítani kell! Ha a kapcsolat fellángolás, nem fog sem neked, sem neki megérni annyit, hogy bizonyítson, innen már tudod is, mi a helyzet. Azonban ha szerelemről van szó, te is küzdesz a bizalomért és ő is, bármennyire is más a személyiségetek.

8. Abban az esetben, ha belezúgsz valakibe és távkapcsolat alakul ki, akkor az idő és a messzeség hamar pontot tesz a dolog végére. Az igazi szerelemnél viszont pont fordítva van: ha hiányzik a párod, attól csak még erősebb lesz a kapocs közöttetek, nem okoz akadályt a távolság vagy az időhiány. A sok együtt töltött idő következtében személyiségetek szinte eggyé válik, úgy érzed magad, mikor nincs veled szíved választottja, mintha nem lennél egész. Ebbe lelkileg bele is lehet betegedni, de mikor újra találkoztok, minden szertefoszlik és csak ti léteztek, élvezitek egymás társaságát.

9. Minden kapcsolatban vannak nézeteltérések, veszekedések. Fellángolás esetén több a vita, előfordulhat, hogy az eltérő személyiségek gerjesztik is a veszekedést. Ezt persze csókos kibéküléssel el lehet simítani, de újra és újra előfordulhat egy-egy összezörrenés, és egy idő után már unalmassá válik. Szerelmesek is szoktak vitázni, hisz akármennyire is szerelmes az ember, nem biztos, hogy egyet ért kedvesével, de képes kompromisszumra jutni a két fél, megbeszélni a dolgokat. Ha e téren önző vagy, akkor jobb, ha kilépsz, azonban ha képes vagy kompromisszumra, akkor minden szép lesz.

10. Ha továbbra is egyes számban beszélsz, akkor fellángoltál. Nem akarsz azonosulni a kapcsolat fogalmával, csak azért vagy vele, mert jó vele. De ha egységként gondolsz magatokra, akkor szerelmes vagy.

+1. Ha olyan célok lebegnek a szemed előtt, mint például az, hogy megtaláld azt, aki boldoggá tesz és csak te magad vagy továbbra is fontos, akkor nem lehetsz szerelmes. Ez önző hozzáállás, csak az érdekel, amit kapsz és kaphatsz. Az igazi szerelem önzetlen, elkötelezett szeretet. Adni akarsz, a másikat boldoggá tenni, boldognak látni.

A szex fontos?

A szex, mint olyan, talán a legfontosabb a szerelmi kapcsolatokban. Ha két ember nem tud együtt működni, nem tudja boldoggá tenni a másikat, a kapcsolat halálra is van ítélve. Szerelem nélkül is lehet persze jó, érzelmes szexuális kapcsolatot létesíteni, na de ha fellángolást érzel, ha szerelmes vagy is kívánod a másikat. A szerelem a szexben teljesedik ki, ha csak az egyik fél érzi, hogy nem felelt meg, akkor a kapcsolat halálra van ítélve, de persze ez nem zárja ki a változtatás lehetőségét.

Mindent meg lehet beszélni és kell is, ez alól pedig a nemi aktus sem kivétel, hisz ez által alakul ki igazán a kötődés. Sok pár kissé félszeg és szemérmes ilyen téren, de ha valami nem tetszik, ha valamit másképp szeretnénk tapasztalni, igenis beszélni kell róla. Ha igazán szerelmes vagy, a nemi aktus során egy új, más dimenzió nyílik meg előtted. Nem fogod azt érezni, hogy ez csak egy jó kis délutáni vagy esti időtöltés volt és még ki is elégültél, hanem csodálatos érzések kerítenek hatalmába, mintha tényleg eggyé válnál a szeretett személlyel. És ha tényleg ezt érzed, ráadásul az érzés kölcsönös, akkor igen, ez már tényleg igaz szerelem.

Ez csak egy látószög, amennyi ember, annyi érzés és gondolat. Van ki így látja és gondolja, van ki úgy. Egy azonban biztos: a szerelem a legerősebb érzés a világon. És igen, tényleg létezik igaz szerelem, és ha úgy van, akkor minden ember érezni fogja. Nem biztos, hogy elsőre, de mint fentebb is említésre került, ha valaki hozzád tartozik, akkor a sors úgyis az utadba sodorja. Az pedig már rajtad múlik, hogy észreveszed-e.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek