Starity

40 millió euróért vinnék Sergio Ramost

2010. szeptember 11. 18:06   |   Szerző: sepp93

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Marca című spanyol napilap értesülései szerint a londoniak 40 millió eurót hajlandóak fizetni Ramosért, aki öt évre írna alá, és szezononként 10 millió eurót kereshetne.

hirdetés
40 millió euróért vinnék Sergio Ramost

A Chelsea védelme a nyáron meggyengült, Ricardo Carvalho ugyanis éppen a Real Madridhoz szerződött. Égető problémát eddig nem okozott a 32 éves portugál kiesése, de azért várnak a „kékekre” az eddigieknél keményebb rangadók is a Premier League-ben, a Bajnokok Ligájáról nem is beszélve.

Madridban viszont érdekesebb a helyzet, ugyanis a „királyi gárdánál” Sergio Ramos minden bizonnyal továbbra is alapembernek számít. Egykori érkezésével az addig madridi védelem egycsapásra stabilizálódott. A 24 éves játékos óriási tehetségként 2005-ben szerződött Sevillából a spanyol fővárosba, a Real akkor elképesztően nagy árnak tűnő 27 millió eurót áldozott a 19 éves ígéretre. Esetében a befektetés megtérült. Azóta kihagyhatatlan alapembernek számít az Eb-t, majd idén vb-t nyert spanyol válogatottban is, amelyben szintén 2005-ben mutatkozott be, és már 68 fellépésnél tart.

Nem tűnik valószínűnek, hogy kizárólag szakmai szempontokat figyelembe véve a Real Madrid belemenne ebbe az üzletbe, bár a fiatal védőt elgondolkodtathatja a mesés ajánlat. A spanyolokat pedig az, hogy ebből az összegből ismét meg lehetne próbálni megvenni az Intertől a brazil Maicont, akihez José Mourinho, a Real Madrid új edzője igencsak ragaszkodik.

Azonban Mourinho és Ramos viszonyán is igen sok múlik.
 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek