Starity

Anastacia az olaszokkal indít

2015. január 11. 20:08   |   Szerző: Fan-ily6889

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az énekesnő legújabb turnéja hamarosan útnak indul, ugyanis ma este Olaszországban startol a Resurrection Tour, ahol négyszer egymás után lép majd színpadra.

hirdetés
Anastacia az olaszokkal indít

Anastacia Resurrection elnevezésű turnéja a ma este folyamán, Rómában veszi kezdetét. Az énekesnő gégegyulladása miatt tavaly ősszel kénytelen volt átütemezni a koncertkörút állomásait az idei évre, ám most újult erővel tér vissza a színpadra. Október végén, a milánói fellépés után szakította meg a show-t, ahol betegen állt rajongói elé, viszont ígéretéhez híven visszatér az ottani közönségéhez: január 14-én újra fellép az olasz városban.

Több európai országba is ellátogat az énekesnő, illetve mint kiderült, tavasszal Új-Zélandon és Ausztráliában is tiszteletét teszi majd – ahova 15 év után először tér vissza. A dátumok közzététele óta folyamatosan bővül a koncerthelyszínek listája, ugyanis a közelmúltban Oroszország, Bulgária és Lengyelország is bekerült az állomások közé.

hirdetés

Egy hónappal az indulás előtt, december 12-én pedig ismét megkezdődött a visszaszámlálás: az énekesnő naponta közzétett egy-egy rövid felvételt közösségi oldalain, amelyekben a legtöbbször rajongók által készített videókat mutatott be. Mindemellett arról érdeklődött, hogy melyek azok a dalok, amiket a legszívesebben hallana a közönség a koncerteken.

Íme, a turné eddigi állomásai:

  • Január 11. – Róma
  • Január 12. – Firenze
  • Január 14. – Milánó
  • Január 15. – Padova
  • Január 17. – Zürich
  • Január 19. – München
  • Január 20. – Köln
  • Január 23. – London
  • Január 24. – Párizs
  • Január 26. – Frankfurt
  • Január 28. – Bécs
  • Január 30. – Locarno
  • Február 13. – Minszk
  • Február 14. – Moszkva
  • Április 16. – Szófia
  • Április 18. – Varsó
  • Április 24. – Christchurch
  • Április 26. – Auckland
  • Április 29. – Sydney
  • Május 1. – Wollongong
  • Május 2. – Gold Coast
  • Május 5. – Hobart
  • Május 7. – Melbourne
  • Május 8. – Adelaide
  • Május 10. – Perth

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek