A Dal 2015: megvannak az első továbbjutók!
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Idén már negyedik alkalommal kerül az MTVA képernyőjére A Dal című zenei válogató, amely arra hivatott, hogy megkeresse azt az egy dalt, ami képviselni fogja hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon. Az idei Eurovízió immár sorban a hatvanadik lesz, és az osztrák fővárosban, Bécsben kerül rá sor.


2015. január 24-én vette kezdetét A Dal című szórakoztató és válogató showműsor az MTVA képernyőjén. Az idei nagy kérdés nem más, mint hogy vajon kit ér az a megtiszteltetés, hogy Magyarországot képviselheti a 60. Eurovíziós Dalfesztiválon, Bécsben?
A csatorna még 2011-ben indította útjára A Dalt, amely legelső adását követően nagyon sok változáson esett keresztül. A legszembetűnőbb átalakulás elsősorban a műsorvezetők személyében, a szabályokban és a szavazás menetében történt. A műsort jelenleg a kereskedelmi televíziótól átigazolt Tatár Csilla és Harsányi Levente vezeti. A zsűri tekintetében nem tapasztalhattunk nagy változásokat. A három állandó tag Rákay Philip, Csiszár Jenő és Rúzsa Magdi a helyén maradt, ám új tagként Marosi Z. Tamás, vagyis Pierrot is csatlakozott a korábbi triumvirátushoz. Van továbbá egy ötödik zsűritag is. Ez a bizonyos ötödik zsűritag nem más, mint maga a tévénéző, hiszen a Rising Starhoz hasonló módon a pontozáshoz és a szavazáshoz A Dal 2015 nevű alkalmazást kell letölteni, amely Android és iOS platformon egyaránt elérhető.
A boldog továbbjutók a következők:
Első helyen a Passed nevű együttes jutott tovább Mesmerize című dalukkal. Az együttes tagjai tavaly érettségiztek le, de most ebben a műsorban mutatkoztak be az egész ország előtt, illetve készülnek az Eurovízióra.
Tóth Vera Gyémánt című dal zsebelte be a második legjobb pontszámot. Az egykori Megasztár-győztes saját bevallása szerint rettenetesen izgult. Az első elődöntő egyik legerősebb dala az övé. Csiszár Jenő állítása szerint a szám feltűnően hasonlít egy James Bond-film betétdalához.
Harmadikként a győri 17 éves gimnazista lány, Dallos Bogi jutott tovább World of Violence című dalával. Bogi harmadik alkalommal szerepel A Dal című műsorban. Állítása szerint azért lép fel mezítláb a show-ban, mert nem szeret magas sarkú cipőben lenni. Bogi tavaly egészen a döntőig menetelt We All című slágerével, ám az idei versenydala a zsűrit megosztotta.
Az egykori Cotton Club Singers tagja, Szűcs Gabriella is továbbjutott a középdöntőbe. Az Úgysem felejtesz el című dal azonosul a jazz stílusjegyeivel és az énekesnő is nagyon szereti. A negyedik helyen hármas holtverseny alakult ki, ahol a zsűri őt és a Karmapolis együttest juttatta tovább.
Szintén a hármas holtversenyből továbbjutott a középdöntőbe a Karmapolis együttes Time is now című dalával, amely igazából egy „2015-kompatibilis” szám, ám sokan úgy válik, hogy nem túlságosan egyedi szerzemény.
Végül a közönség juttatta tovább vigaszágról Antal Timit és Woke Up This Way című számát a középdöntőbe. Magát a dalt egykori mentora, ifj. Malek Miklós szerezte. Az erdélyi származású énekesnő először szerepel a műsorban.
Jövő héten, szombaton folytatódik A Dal 2015, immár a második izgalmas elődöntővel, s 10 új szerzeménnyel. Innét is csak a legjobb 6 produkció kerülhet majd be a középdöntőbe, amely után a döntő következik, ahol kiderül: melyik lesz az az egyetlen dal, amely Magyarországot képviselheti az osztrák fővárosban, Bécsben.
Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Kifelé igyekeznek nyugodt képet festeni a válásukról.
Nem fog énekelni a sztár.
Nem bírták a nehéz időszakot.
A színész nem így tervezte az életét.
Sokan ezt gondolják róla.
A GQ címlapján szerepelt.
Újabb fordulatot vett a dráma.
Újabb csúnya celebválás?
A hírek szerint ő nem tér vissza a következő évadra.
Júliusban hunyt el a sztár.