Starity

Lea Michele kidobta a taccsot a Let It Go előadása közben

2015. január 26. 17:05   |   Szerző: LoveNessa

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Jimmy Kimmel talkshow-jában osztott meg néhány kulisszatitkot a Glee sztárja.

hirdetés
Lea Michele kidobta a taccsot a Let It Go előadása közben
Fotó: Marie Claire

Január 21-én, szerdán látta vendégül Lea Michele-t Jimmy Kimmel, az interjú során pedig természetesen szóba került a Glee is, mely rövidesen véget ér, hiszen kiderült, hogy már csak három epizód leforgatása van hátra, így a rajongókat is izgatja a kérdés: vajon hogy viselik a színészek, hogy végéhez érkezik életüknek ezen szakasza.

Már figyelmeztettem és felkészítettem mindenkit, hogy készüljenek fel egy esetleges, teljes összeomlásra, de minden oké - kezdte a 28 éves színész-énekesnő, majd így folytatta: Múltnap az eredeti kis csapattal forgattam, Chris Colferrel, Jennával, Kevinnel, Amberrel, a próbateremben voltunk és mondtam egy nagyon érzelmes beszédet, és elkezdtem sírni, Jenna is elkezdett sírni, aztán mindenki, hogy 'Ne, ne. Ne kezdjétek el'. Szó szerint kiabáltunk egymással, hogy ne érzelgősködjünk.

Aztán nem túl meglepő módon a Let It Góra terelődött a szó és Lea elárulta, hogy hatalmas nyomás volt rajta. Megcsináltam, elénekeltem. Először nagyon aggódtam, mert hát tudjátok, Idina és Demi is énekelte, és egy csomó ember megcsinálta már. De Idina az áldását adta, ami csodálatos volt.

hirdetés

A sok bíztatás ellenére azonban nem zajlott minden mesébe illően: Nagyon ideges voltam. Nem kezdődött valami jól a nap. Énekeltem, hullott a hó, felnéztem, próbáltam varázslatossá és gyönyörűvé tenni, de végül fulladozni kezdtem a hótól és kidobtam a taccsot a földre. És felvették lelassítva az egészet, de a nap többi része remek volt.

A forgatásra sok stábtag elvitte a gyerekét is, akik mind odáig vannak a Jégvarázsért és miután Leának sikerült összeszednie magát, előadta a dalt, a gyerekek pedig teljesen elájultak tőle és azt hitték, hogy ő Elsa.

Nagyon furcsa volt, ahogy odajöttek, ezek a gyerekek őrülten viselkedtek. Aztán rájöttem, hogy azt hiszik, hogy én vagyok Elsa és ez döbbenetes volt. Istennek éreztem magam. Egy Disney-hercegnő-istennek.

Néhány nappal ezelőtt egyébként Lea sokkolta rajongóit egy Instagramra feltöltött fotóval, melyen vállig érő frizurával pózolt  Becca Tobin oldalán. A kép láttán természetesen a legtöbb magazin rögtön leközölte a hírt, hogy megvált hosszú hajától, ám amikor néhány nappal később megjelent Jimmy Kimmelnél hosszú loknikkal, kiderült, hogy csak parókát viselt egy Glee-s jelenet kedvéért.

Fotó: Instagram/Lea Michele

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés


Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek