Starity

Klippremier: Slipknot - Custer

2015. február 02. 19:07   |   Szerző: Darkness

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A hatéves csendet követően 2014 októberében jelent meg a .5: The Gray Chapter, a rajta található Custer pedig most új kisfilmet kapott egy fellépésnek köszönhetően.

hirdetés
Klippremier: Slipknot - Custer

Hivatalos Facebook-oldalukon keresztül osztották meg a nemrég megjelent, ötödik, .5: The Gray Chapter címet viselő album harmadik kislemezéhez, a Custer című dalhoz készült új, élőfelvételes kisfilmet, melyet a San Bernardinó-i fellépésük során készítettek.

Még nagyban zajlik a turnézás (a zenekar egyébként minket is meglátogat február ötödikén a King 810 társaságában), máris felvetült a következő lemez gondolata, erről Mick Thomson, a zenekar gitárosa mesélt.

A turnézás közbeni dalszerzés lehetővé teszi számunkra, hogy legyenek dalaink, mielőtt stúdióba vonulnánk, és új albumon kezdenénk dolgozni. Reméljük, hogy nem sokkal a turné befejezte után nekiállhatunk az új lemeznek. Nem akarunk annyi időt eltölteni két album felvétele közt, mint ahogy azt az előző kettőnél tettük.

 

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek