Szakított Nicole Scherzinger és Lewis Hamilton
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Nicole-ról és autóversenyző párjáról már számtalan alkalommal hallhattuk, hogy szakítottak, majd újra összejöttek, most pedig úgy látszik, megint válságban van a kapcsoltuk: a párnak sokadjára is elváltak útjaik.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
![Szakított Nicole Scherzinger és Lewis Hamilton Szakított Nicole Scherzinger és Lewis Hamilton](/images/articles/800x600/szakitott-nicole-scherzinger-es-lewis-hamilton-02040441.jpg)
Nicole Scherzinger és Lewis Hamilton 2007-ben ismerkedtek meg és azóta is tartott borongós kapcsolatuk. Bár sokszor hallhattuk a híreket, miszerint a pár szakított egymással, majd újra együtt voltak, tehát kissé megszokottnak tűnhet már a hír, hogy a két fél újra szinglinek mondhatja magát, viszont az sem kizárt, hogy megelégelték ez a se veled, se nélküled kapcsolatot és végleg búcsút mondanak egymásnak.
Egyszer már az a hír is felrepült, hogy a sztárpár eljegyezte volna egymást, viszont megbízható forrásból értesülhettünk róla, hogy a hír mégsem volt igaz. Nicole meg akart házasodni most, de Lewis nem vágyott a házasságra. A probléma a korkülönbség miatt volt, és nem azért, mert Lewis nem kívánt vele lenni
– árulta el a forrás.
A híres Formula 1-es versenyző viszont 2013-ban azt árulta el egy interjúban, hogy mivel akkor már összesen öt éve együtt voltak, talán a hatodik év előtt megtörténik az eljegyzés is, ennek ellenére mégsem következett be sajnos. Nicole azonban elég jól viseli a szakítást, édesanyjával és nagymamájával nyaralt és egy képet is felrakott Instagram-profiljára, amin vidáman mosolyognak egy kép erejéig, hátuk mögött a napnyugtával.
Fotó: Instagram
Három generáció a gyönyörű ausztráliai napnyugta alatt. Nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek édesanyámmal és nagymamámmal, Isten egyik csodájának szemtanújaként. Lélegzetelállító
– ezt a megjegyzést fűzte a képhez a 36 éves énekesnő.
Mindezek ellenére talán a frissen elvált pár is úgy gondolja, hogy a kapcsolatuk eléggé zátonyra futott, de mivel már nem egyszer az volt a vége, hogy visszataláltak egymáshoz, lehet, hogy most is csak egy ideig nem lesznek együtt.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Megváltozhat az életük.
De nem valószínű, hogy összejönnek.
Nagyon boldog a híresség.
Hat hónapig nem szólt róla.
Öntelt hólyagként viselkedik a forgatáson?
Újabb infó a két híresség házasságáról.
Nem áll közel hozzájuk.
Kiderült a pici keresztneve.
Nem tetszett neki, amit Suki Waterhouse nyilatkozott.
Anya Taylor-Joy lett a legszebb.