Klippremier: Amber - Shake That Brass
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A mai nap folyamán adta ki az f(x) névre keresztelt dél-koreai lánycsapat rappere, Amber Liu első egyéni videoklipjét.
hirdetés
Két hónappal ezelőtt jelentette be a dél-koreai SM Entertainment, hogy még ebben a hónapban szólóénekesként is bemutatkozik az f(x) tehetséges rappere, Amber Liu. Hivatalosan 2015. február 16-án kerül a boltok polcaira Amber első mini-albuma, mely a 'Beautiful' névre hallgat. Azonban már február 13-tól megtekinthető a világhálón a friss kisfilm. Egyéb érdekesség, hogy kislemez slágereinek nagy részét maga az énekesnő írta.
A szokásokhoz híven az album mellé egy videoklip is készült, mely a tegnapi naptól tekinthető meg a sztár hivatalos YouTube-oldalán. A számot a 'Shake That Brass' címre keresztelték el, valamint a forgatásokon a Girl's Generation, más néven az Snsd csodaszép énekesnője, Kim Tae Yeon is közreműködött. A koncepció egy városi hangulatképet ábrázol. A hangszerelésben főként a rézfúvósok kaptak jelentős szerepet, melyek azt az üzenetet kívánják sugározni, hogy mindenki felejtse el a gondjait és élvezze a pillanatot. Ez a mondanivaló klipben is sokszor ismétlődik, hiszen összeségében elmondhatjuk, hogy egy kifejezetten humoros és fülbemásszó dal született.
hirdetésAjánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Legolvasottabb hírek
Jegyespár voltak, de már szakítottak.
Nem teljesen erre számítottunk.
Valódi volt a sok férfi nemi szerv.
Nem kendőzte el a véleményét.
Sokan csalódtak benne a régi fotója miatt.
Továbbra is dúl köztük a szerelem.
Hónapokkal ezelőtt megtörtént.
Elárulta, mi volt az ára a sikerének.
Meglepő dolgot árult el.
Miller Dávid fontos szerepet játszik a sorozatban.













