Steven Tyler ismét büszke nagypapa
Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Aerosmithből ismert Steven Tyler büszke apuka, ezen felül pedig büszke nagypapa is, mivel lánya, Liv Tyler a héten hozta világra második gyermekét.
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
![Steven Tyler ismét büszke nagypapa Steven Tyler ismét büszke nagypapa](/images/articles/800x600/steven-tyler-buszke-nagypapa--02141056.jpg)
A legutóbbi péntek tizenharmadikai nap aligha mondható balszerencsésnek Steven Tyler számára, ugyanis az amerikai származású énekes idősebbik lánya február 11-én szülte meg második kisfiát, a büszke nagypapa pedig a tegnapi nap folyamán nyilatkozott először arról, hogy mennyire örül az eseménynek.
Amikor megkaptam a hívást, hogy Livet betolták a szülőszobába, elsírtam magam örömömben, és fejvesztve siettem a repülőtérre, hogy elcsípjem a leghamarabbi járatot
– árulta el Steven a New York-i kórházban, ahol 37 éves lánya életet adott második gyermekének.
Amikor leszállt a gépem egyfolytában a másik lányomat, Miát hívogattam, aki Liv mellett volt. Folyamatosan tájékoztatott arról, hogy mi történik percről percre a szülés során. 'Siess, jön a baba!' Éppen időben értem oda, pontosan akkor, amikor a második unokám a világra jött. Egy újabb elképesztő, örömteli pillanat volt ez az életemben
- állította örömittasan a rocker.
Steven boldogságában kedvenc közösségi oldalain is világgá kürtölte az örömhírt, egy képpel megtoldva: A szeretet a szeretet a szeretet egy újabb Liv Tyler-pillanatot adott. Isten újra megáldott minket. Nagyon büszke vagyok az elsőszülött csemetémre.
Gratulálunk és sok boldogságot kívánunk!
![](https://static.starity.hu/gfx/arrow_down.gif)
Ajánlott cikkek
Szólj hozzá!
Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok
Kommentek
Kapcsolódó sztárok
Legolvasottabb hírek
Megváltozhat az életük.
De nem valószínű, hogy összejönnek.
Nagyon boldog a híresség.
Hat hónapig nem szólt róla.
Újabb infó a két híresség házasságáról.
Öntelt hólyagként viselkedik a forgatáson?
Kiderült a pici keresztneve.
Nem áll közel hozzájuk.
Nem tetszett neki, amit Suki Waterhouse nyilatkozott.
Anya Taylor-Joy lett a legszebb.