Starity

David Silveria beperelte a KoRnt

2015. február 27. 23:11   |   Szerző: Fannycska999

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A KoRn egykori dobosa 9 évvel kilépését követően beperelte az együttest, mivel egykori zenésztársai nem hajlandók visszavenni őt.

hirdetés
David Silveria beperelte a KoRnt

David Silveria a kezdetek kezdetén, 1993-ban lett a Korn tagja, és sokakat váratlanul ért, amikor 2007-ben elhagyta az együttest – látszólag örökre. Az évek során David sosem fogta vissza magát, ha volt zenésztársairól beszélt, többször kritizálta az együttest.

Ám úgy tűnik, akármit is nyilatkozott a múltban, még mindig szeretne részese lenni a csapatnak. A TMZ információi szerint David nemrég beperelte a KoRn, mivel volt zenésztársai nem hajlandók visszavenni őt a bandába. A dobos azt állítja, hogy 2006-os kilépésekor csupán szünetet akart tartani, és hogy 2013-ban kész lett volna visszatérni, de erre már nem volt lehetősége. Továbbá Silveria elmondása szerint még mindig járna neki egy bizonyos összeg az együttes keresetéből.

Több információt egyelőre nem tudhatunk biztosan a pert illetően, de a hírek szerint David azt is sérelmezi, hogy pár éve az együttes tárt karokkal fogadta Brian 'Head' Welch gitárost, aki nyolc év kihagyás után tért vissza a Kornhoz, őt viszont elutasították. Állítólag Silveria ügyvédet is fogadott, hogy az kiderítse, mennyi haszonhoz jutott az együttes, mialatt ő nem volt velük, és ha egyszer megkapja az összeget, ami véleménye szerint megilleti őt, békén hagyja a bandát.

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek