Starity

Mako Mermaids: lesz 3. évad

2015. március 04. 08:08   |   Szerző: Jadecica

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A sellők ismét visszatérnek a vízbe, ugyanis Jonathan M. Shiff már tervezi a 3. évadot.

hirdetés
Mako Mermaids: lesz 3. évad

A hazai Disney Csatorna nézői közül biztosan nagyon sokan ismerik és kedvelik a 2013-ban induló Mako Mermaids elnevezésű szériát, amely tulajdonképpen a sikeres H2O: Egy vízcsepp elég című sorozat folytatása. Bár sokakat nem kötött le és győzött meg a történet ezen része, elmondható, hogy még így is van elegendő követője a produkciónak ahhoz, hogy újabb és újabb részeket forgassanak le belőle. A rendező, Jonathan M. Shiff a 2016-os esztendőben sem hagyja cserben a rajongókat, ugyanis nemrég bejelentette, hogy a Makói hableányok harmadik szezonja is érkezik hamarosan.

Az új évad egy kínai sellőről szól, aki Makóra menekül, ám azt nem veszi észre, hogy útja közben egy vízisárkány követi őt. Az újdonsült ellenséggel a makói hableányoknak közösen kell leszámolniuk. 

A projektben biztosan részt vesz Isabel Durant, Allie Bertram, Gemma Forsyth, Chai Romruen, Brooke Nichole Lee is. Továbbá az a hír járja, hogy Amy Ruffle is csatlakozik a gárdához, ám az ő közreműködése egyelőre nem megerősített tény.

A hamarosan képernyőre kerülő harmadik évadról egy rövid kis ízelítőt közzé is tettek már a készítők:

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek