Starity

Szakított Zayn Malik és Perrie Edwards?

2015. március 18. 19:07   |   Szerző: bitchina

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elmúlt időben sok pletyka keringett arról, hogy vajon Zayn Malik és Perrie Edwards még mindig együtt vannak-e.

hirdetés
Szakított Zayn Malik és Perrie Edwards?

Az álompár még 2011 novemberében jött össze a brit X Factornak köszönhetően, azonban hamar szakítottak időbeosztási problémák végett. Azonban nem sokáig bírták ki egymás nélkül, hiszen 2012 májusában hivatalosan is bejelentették, hogy egy párt alkotnak. Majd a 2013-as év eleje nem úgy alakult, ahogy hitték volna, ugyanis olyan pletykák keringtek, miszerint a One Direction oszlopos tagja megcsalta a Little Mixből ismert énekesnőt.

Perrie mindezek ellenére megbocsájtott Zaynnek, kapcsolatuk pedig olyan erőssé vált, hogy 2013-ban eljegyezték egymást. Az elmúlt hetekben viszont viharfelhők gyűltek. A szemfüles rajongók az év elején fedezték fel, hogy Perrie már nem hordja a jegygyűrűjét. Rengeteg fotót készített, amelyeken pont úgy pózolt, hogy tökéletesen lehet látni, hogy nincs rajta, ám a fanok még mindig biztosak voltak benne, hogy együtt vannak

De most minden jel másra mutat. Zaynt egy Lauren nevű lánnyal kapták lencsevégre a tegnapi nap folyamán, összemelegedve, és többen állították, hogy csókolózni is látták a fiatalokat a hongkongi bárban, ahol együtt mulattak.

Zayn és Lauren tegnap egy bárban, Phuketben

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek