Starity

Megjelent az új James Bond-film első előzetese

2015. március 28. 14:02   |   Szerző: Lady Suzy

Figylem! Ez a cikk több mint öt éve íródott, a benne szereplő információk a publikálás időpontjában pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Csak néhány hónapja kezdődtek meg az új James Bond-film, a Spectre forgatásai, ám a készítők már most meglepték egy rövid trailerrel a rajongókat.

hirdetés
Megjelent az új James Bond-film első előzetese

A Skyfall sikereit követően hatalmas volt a felfordulás a 24. Bond-film körül, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy a készítőknek ezúttal ismét oda kell tenniük magukat, ha meg akarják ütni az előző film mércéjét. A nagy nyomás hatására rengeteget agyaltak az illetékesek, hogy mikorra tudnák elkészíteni a várva várt filmet, mire végül kitűzték a 2015 októberi időpontot.

Daniel Craig újból visszatér a 007-es ügynök szerepében, illetve néhány ismerős arccal is aláíratták a szerződést az előkészületek előtt, így biztosan láthatjuk Ralph Fiennest mint az új M, Naomie Harris Eve Moneypennyt kelti ismét életre, rajtuk kívül pedig Rory Kinnear és Ben Whishaw is feltűnnek majd a produkcióban.

Ám két égető kérdés továbbra is fennállt: ki legyen a Bond-lány, illetve ki alakítsa a főgonoszt? Míg előbbi megformálására Penélope Cruz volt a legesélyesebb, addig az utóbbi szerep körül több találgatás is folyt. Először Kevin Spacey, majd Chiwetel Ejiofor neve merült fel, ám végül Christoph Waltz csatlakozott a stábhoz. A Bond-lány kilétét a 2014. december 4-én rendezett sajtótájékoztatón fedték fel, a rajongók meglepetésére pedig egyből két női főszereplő tűnik majd fel a filmben: Monica Bellucci, illetve Léa Seydoux feltörekvő francia színésznő.

A Spectre forgatásait 2014 decemberében kezdték meg – bár novemberben még a forgatókönyv sem volt teljesen készen –, és jelen pillanatban is zajlanak a munkálatok. Korábban szemfüles lesifotósok lencsevégre kapták a színészeket olyan helyszíneken forgatni, mint Ausztria, Mexikó és Olaszország, valamint természetesen Anglia.

A történet szerint egy rejtélyes üzenet bukkan fel Bond múltjából, melynek következtében egy vészjósló szervezet nyomába ered. Mindeközben M a politikához folyamodik, hogy életben tartsa az MI6 titkosszolgálatot. Bond egyre mélyebbre ás a múltban, annak érdekében, hogy kiderítse a szörnyű igazságot a SPECTRE-ről.

A Spectre az Egyesült Királyságban 2015. október 23-án jelenik meg, a magyar premiert pedig egyelőre nem tűzték ki, ám nagy valószínűség szerint november elejére várható.

hirdetés

Oszd meg a cikket ismerőseiddel!

hirdetés

Ajánlott cikkek

Szólj hozzá!

Hozzászóláshoz be kell jelentkezned!
Belépek vagy Regisztrálok

Kommentek